|
4G-s mobilinternetet indított a T-Mobile
MTI
2012. január 02., hétfő 11:07
A T-Mobile az országban elsőként indított negyedik generációs LTE hálózat (Long Term Evolution) alapú, szupergyors mobilinternet szolgáltatást, amelyet kezdetben Budapesten a lakosság 40 százaléka érhet el.
A cég hétfői közleménye szerint a szolgáltatás három hónapos hálózati tesztelés után indult el. A tesztélésben több száz lakossági, kis- és közepes, illetve nagyvállalati ügyfél vett részt. A Magyar Telekom Csoporthoz tartozó T-Mobile szerint a hálózatfejlesztés 2012-ben is intenzív ütemben folytatódik. A tervek szerint a szolgáltató 2012-ben Budapest egész területére kiterjeszti a 4GLTE lefedettséget.
A tesztelők tapasztalatai alapján a 4GLTE hálózat a korábbi mobiltechnológiáknál lényegesen gyorsabb: a webböngészés és az online játék a szélessávú vezetékes internet használatához hasonló élményt ad - áll a közleményben.
A Magyar Telekom tavaly májusban jelentette be, hogy szupergyors mobilinternet-hálózatot épít az Ericsson közreműködésével. A felek a szerződés összegét üzleti titokra való hivatkozással nem árulták el, a Magyar Telekom csupán azt közölte, hogy a következő években mintegy 30 milliárd forintot költ hasonló fejlesztésekre. A beruházás a hálózat gyorsabbá tétele mellett 50 százalékos energia megtakarítást is lehetővé tesz.
A vállalat célja az, hogy 2013-ra az ország közel 100 százalékán lehetővé váljon a másodpercenként 21 megabites internetes sebesség.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Orchard, Tablet, táblagép, strapabíró, intelligens, férfi, kütyük, telefon, motorola, pendrive, egyedi, kiadás, mintázat, MoniqueCovet DerzsiAnita, mobil, vasút, jegy, vonat, Magyar Telekom, sárga csekk, banki átutalás, okostelefon, korosztályok, használat, kesha, budapest, koncert, t-mobile, kapcsolat, hálózat, akadozik, szél, vihar, megrongálta, telenor, telefonos fizetés, Katy perry, zsidró tamás, bárány, attila, póló, szívinfarktus, csalás, feltöltőkártya, nyeremény, hátizsák, számítógép, kiborg, volt, fesztivál, szepsegkiralyno, jennifer, kalo, tmobile, telekom, birsag, tmobil, halozat, internet, fejlestes, uszas, cseh, laci, gazdasag, tavkozles, SimplyRed, KapcsolatKoncert, MichaelJackson, Minnaar, sport, Tihany, downhill, KirályViktor, zene,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|