Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
A heroinmámor ellen ható vakcinát fejlesztettek ki
MTI
2011. július 22., péntek 15:33
Hatékony a heroinmámor ellen kifejlesztett új vakcina, amely állatkísérletekben bizonyította terápiás hatását - idézte amerikai kutatók megállapítását a Science Daily című ismeretterjesztő portál.

A The Scripps Kutatóintézet munkatársai által kidolgozott vakcina hatására az állatokban antitestek termelődtek, amelyek megakadályozták, hogy a heroin és a belőle lebomlással keletkező pszichoaktív vegyületek elérjék az agyat és ott eufória érzést váltsanak ki.

Kim D. Janda kutatásvezető hangsúlyozta, hogy 25 éves gyakorlatában nem látott még ehhez hasonlóan erős immunválaszt kiváltó heroin elleni vakcinát. A különlegesen hatékony vakcinától azt remélik, hogy a heroinról leszokni vágyó függőknek terápiás segítséget nyújthat.

A heroin ellen azért is nehéz megfelelő vakcinát előállítani, mert nemcsak saját maga pszichoaktív hatóanyag, hanem a lebomlása során keletkező több vegyület is. A Scripps kutatócsoportja úgynevezett dinamikus megközelítést alkalmazott, hogy elkerülje ezt a problémát. Ebben nemcsak a heroint célozták meg, hanem azt a vegyületet is - a 6-acetil-morfint -, amelyre gyorsan lebomlik.

Miután beoltották a kísérleti patkányokat a vakcinával, igen gyorsan kifejlődött náluk a szükséges immunválasz: jelentős mennyiségben termelődtek poliklonális ellenanyagok. Egy kis kar lenyomásával az állatok hozzájuthattak a heroinhoz, ha úgy kívánták. A dinamikus vakcinával való oltásokat követően azonban a heroinfüggő patkányok több mint fele abbahagyta a kábítószer "önadagolását" is.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier