|
A kilátástalanságtól félnek a fiatalok
MTI
2009. június 16., kedd 08:53
Mind rosszabbnak érzik saját kilátásaikat és az ország helyzetét a magyar fiatalok az Ifjúság 2008 gyorsjelentés szerint, amelyet a Népszabadság keddi számában ismertet. A felmérés alapján a fiatalok négy éve még a drogok terjedését tartották a legsúlyosabb problémának, most viszont a munkanélküliséget és a kilátástalanságot. A Népszabadság ismertetése szerint a legszembetűnőbb változás az életszínvonal, a gazdasági helyzet megítélésében következett be 2000-hez, illetve 2004-hez képest.
Arra a kérdésre, hogy szerintük hogyan alakult az utóbbi tíz évben az emberek életszínvonala, 2004-ben a megkérdezettek 55 százaléka mondta, hogy romlott, 2008-ban már 80 százalék.
Az ország gazdasági helyzetéről 2004-ben a fiatalok fele állította, hogy romlott, 2008-ban 84 százalék. Saját családjuk anyagi helyzetéről 2004-ben 36 százalék mondta, hogy romlott, tavaly pedig 62 százalék.
Ami a politikát illeti, a 2000-re és 2004-re jellemző általános érdektelenség megmaradt: a felmérés szerint a válaszadók mindössze 9 százalékát érdekli intenzíven, 30 százalékát közepesen a politika, 60 százalék pedig azt mondta, nem foglalkoztatják különösebben a politikai történések - olvasható a Népszabadságban.
A jelentés készítői, a Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet kutatói nyolcezer, 15 és 29 év közötti fiatalt kérdeztek körülményeikről, terveikről, életmódjukról, a politikához való viszonyukról. A vizsgálatot 2000 és 2004 után harmadszor készítették el.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
abortusz, magyarország, tinédzser, Britney, Willmos Herceg, Kate Middleton, Facebook, túladagolás, internet, függőség, bűnügy, Mexikó, bérgyilkos, lefejezés, agyonverte, szülők, házibuli, rendőrség, biztonság, népszerűség, szervdonor, Apple, Kína, felgyújtották, sérülés, égés, kórház, késel, 15, éves, osztrák, lány, tinédzser, öncsonkítás, gyilkosság, szexting, fluor, kiraly, viktor, svajc, brutalis, tinedzser, tamadas, verekedes, brasch, bence, csillag, szuletik, bankrablas, usa, tini, rablas, zalog, tokio, hotel, jonas, brothers, csézy, ruha, vasarlas, dobo kata, MTV, fiatalok, szex, reality, trend, bor, vörösbor, magyarok, nikotintapasz, cigaretta, leszokás, rágó, orrspray,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|