|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
A közösségi közlekedés nem fog elrugaszkodni
nepszava.hu 2011. november 07., hétfő 09:31
A béren kívüli juttatások, és munkahelyek kerültek veszélybe a közlekedési cégeknél. Ez lesz az ára a megszorításoknak. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter alternatív megoldásokat ígért.
Bár a kormányzati propaganda alapján 2012 az elrugaszkodás éve lesz, a kabinet a jelek szerint ettől a lehetőségtől megfosztja a közösségi közlekedési ágazatot is. Nem számíthat elrugaszkodásra sem az állami MÁV, sem pedig a fővárosi tulajdonú BKV, ehelyett mindkét közlekedési cégnél az összességében több tízezer dolgozó juttatásait, sőt munkahelyét is veszélyeztető megszorító intézkedésekre lehet számítani - cserébe a túlélésért. A két vállalatnak nyáron kormányhatározatban "beígérték" ugyan az adósság-szanálást, de a 380 milliárd forintot igénylő terv kudarcát maga Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter ismerte el egy képviselői kérdésre. A miniszter egyúttal "alternatív" megoldási lehetőségek felkutatását ígérte. Ám az egyik ilyen megoldást, amely a BKV esetében a jelenlegi 78 milliárdos adósságállomány "leírását" ugyan nem, de a cég folyó finanszírozási gondjait - ha nem is megnyugtatóan, de - rendezhette volna, nemrég a kormány söpörte le. A kabinet ugyanis nem támogatta a fideszes képviselői indítványként benyújtott, a központi költségvetést tehermentesítő új közteher, a közösségi közlekedési adó ötletét. Az elképzelés szerint 2012-től minden, magyarországi vállalkozási tevékenység után kötelező lett volna a "különadó" fizetése. Méghozzá a korrigált nettó árbevétel alapján, mértéke pedig a fővárosban és az agglomerációs településeken 1, máshol 0,5 százalék lett volna. Bár a különadóból befolyó összeg nagyban függött volna a gazdaság és így a cégek teljesítményétől, az adóbevétel akár pótolhatta volna azt a mintegy 25-30 milliárd forintos hiányt, amely jövőre a BKV költségvetésében látszik, és amely betömésére a főváros saját erőből képtelen, így a finanszírozási probléma megoldása - az elmúlt évekhez hasonlóan - a központi költségvetésre hárul. Pedig a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója szerint a benyújtott, vagy egy ahhoz hasonló közlekedési adó a budapesti közösségi közlekedés finanszírozási problémáit jelentősen enyhíthetné. Vitézy Dávid lapunknak elmondta, a közlekedési adóra számos nemzetközi példa van, ilyen a fővárosi országgyűlési képviselők által benyújtott javaslathoz közel álló adó, melyet a francia régiók közlekedésének fenntartására vetettek ki. A lesöpört javaslat pozitívumai között említette a bérletvásárlásra ösztönző kitételt, mely szerint a bérletre fordított kiadások levonhatóak lennének az adókötelezettségből. További előny Vitézy szerint, hogy így a régiós adóbevételekből részesülne a főváros, így végre egységes finanszírozása lenne a helyközi közösségi közszolgáltatásoknak. Jelezte ugyanakkor, hogy a budapesti tömegközlekedés folyó finanszírozásához szükséges állami szerepvállalással kapcsolatos tárgyalások folynak. Döntés azonban még nem született - ismerte el. A vizsgálatok, egyeztetések az adósság kezelésére is kiterjednek - tette hozzá emlékeztetve, hogy az adósság átvállalásnak mára lényegében egyetlen alternatívája a BKV számára történő garancianyújtás, mivel az idén és jövőre lejáró, 50 milliárd forint feletti hitelállomány megújítására a BKV nem képes. Az is látszik, hogy a BKV is spórolni kényszerül jövőre önmagán, pontosabban leginkább saját dolgozóin. A cég igazgatósága - Vitézy előterjesztésére - erről nemrég tízpontos tervet is elfogadott. A megtakarítási program november végi-december közepi határidőt szabott Várszegi Gyula vezérigazgatónak a részletek kidolgozására. Ezek többsége a 12 ezer dolgozónak nagyon érzékeny kérdés. A csomag első pontja például a béren kívüli juttatások megkurtítására utal, egy másik az üdülők, munkásszállók és sporttámogatások leépítését célozná, egy harmadik pont alapján pedig elbocsátások valószínűsíthetők. Vitézy arra egyelőre nem tudott válaszolni, hogy mekkora létszámcsökkentés várható, mert decemberig kell kidolgozni a részleteket. A programban az is szerepel, hogy a "költségcsökkentési lehetőségek vizsgálata az alaptevékenységre is kiterjesztendő". Így a BKV várhatóan csak a 31 milliárdos szállítói tartozásának halogatásával tud bért fizetni holnap a dolgozóknak.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
bkv, ellenőr, 3-as metró, kigyulladt, autó, szikrázik, bkv-ellenőr, verekedés, dulakodás, 17-es villamos, hőség, citaro, thököly, baleset, hungária, lezárás, pisztoly, buszsofőr, támadás, busz, BKV, metró, gázolás, Nyugati tér, sérülés, libegő, budapest, felújítás, karbantartás, sofőr, elbocsátás, tarlós, 2014, metrókocsi, maszk, 3-as, lefüstölt, aluljáró, támadó, ámokfutó, combinó, csőd, adósság, kormány, kábellopás, tolvaj, hév, ráckeve, Keleti, átépítés, HÉV, szentendrei, BKV-ellenőr, könnygáz, 86-os busz, tűz, BKK, jegyvásárlás, este, yahoo, vezérigazgató, lemondott, balaton, üdülés, nyár, szezon,
|
|