Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
A pénztárcánknak nem éri meg Athénba utazni
LWp Kommunikáció
2010. május 12., szerda 09:38
Elkélnek a tanácsok, hiszen a zavargásokkal összefüggésben lévő káreseményekre nem fizet az utasbiztosítás.

Európa egésze Görögországra figyel, a gazdasági bajban lévő országban egyre durvább tüntetések és sztrájkhullámok jelentenek további veszélyforrást az ott lakóknak és a turistáknak egyaránt.

„A kedvelt üdülővárosokban és szigeteken az elmondások alapján nem kell félni zavargásoktól és erőszakos megmozdulásoktól, azonban Athénban előfordulhatnak ilyen események. Minden kiutazónak azt tanácsoljuk, kerülje az ilyen szituációkat és helyszíneket, hiszen ha önhibáján kívül is sérül meg, a biztosítók tipikusan nem tudják megtéríteni a kárát.” – nyilatkozta Kaszab Attila, a K&H Biztosító nem-életbiztosítási üzletágának vezetője.

A mostani zavargásokhoz hasonlóan a háborús, polgárháborús cselekménnyel, terrorcselekménnyel és felkeléssel, lázadással közvetlen vagy közvetett összefüggésben bekövetkezett eseményekre is jellemző módon nem vonatkoznak az utasbiztosítások, s nem is lehet ilyen káresetekre akár kiegészítő biztosítást sem kötni. Mielőtt kevésbé ismert utazási célpontot látogatnánk meg, érdemes végigböngészni a Külügyminisztérium honlapját, hogy hol számíthatunk ilyen veszélyekre. Görögország természetesen nem tartozik ezek közé az országok közé, így utasbiztosítással a zsebünkben nyugodtan és biztonságosan élvezhetjük a tengerparti pihenést, de esetleg a főváros meglátogatása előtt újra tájékozódni érdemes. 

A Külügyminisztérium honlapja a nem javasolt, valamint fokozott biztonsági kockázatot rejtő utazási célországokról és térségekről ide kattintva érhető el!

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier