Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Átvilágítják a leveleket a postai dolgozók?
NapiászOnline/Király Krisztina
2012. január 31., kedd 13:27
Két elkeseredett megkeresés is érkezett a szerkesztőségünkbe. Idősebb hölgyek jelezték felénk, hogy pénzt, illetve utalványt adtak fel postai borítékban, de a küldemény nem érkezett meg. Most kérik, járjunk utána, vajon lopnak-e a postai dolgozók.

Levelet írt nekünk egy Szolnok megyei hölgy, aki azt írta, hogy tízezer forint értékben adott fel étkezési utalványt egy sima postai borítékban. A küldeményt azonban nem kapta meg a fővárosban élő lánya.

„Beletettem egy sima fehér borítékba az utalványokat, megcímeztem, és elsőbbségi küldeményként adtam fel. Másnap meg kellett volna kapni a lányomnak, de napokkal később se jött semmi. Ő persze hívta a postát, személyesen is bement, de nem találták a borítékot. Aztán a lányom bement a XI. kerületi Fehérvári úti postára, ahol kérte a panaszkönyvet, de csak egy papírlapot kapott, amire ki se fér rendesen az ember panasza.” –mondja szerkesztőségünknek K. Kálmánné, kisújszállási lakos.

„Ezt követően meg is érkezett a posta válasza, szerintem meg is tudná még magának mutatni, annyit írtak benne, hogy a posta kivizsgálta az esetet, meg kikérdezték a kézbesítőt, de nem emlékeznek ilyen levélre, és a postás se hibázhatott. Ez sovány vigasz. Én nem akarok találgatásoknak hinni, de hallottam olyat is, hogy talán a postai dolgozók azok, akik zsebre teszik az értékesebb leveleket. Én nem tudom, hogy működnek ezek a dolgok, nem vagyok már húszéves. Nem járok bankba, nem ismerem én az ilyen nyakatekert eljárásokat. Csak a lányomnak akartam segíteni ezzel a kis levéllel. Jó lenne, ha a posta segítené az ilyen idős embereket, mint mi vagyunk.” – tette hozzá az idős asszony.

Szerkesztőségünk természetesen megkereste a Postát is, hogy lehet-e bármi igazság abban, hogy a postai dolgozók erős fénynél átvilágítják a leveleket, és eltulajdonítják azokat, amikben pénzt vagy egyéb értékes utalványt, kupont találnak.

„A munkavállalók alkalmazásuk előtt több lépcsős „szűrőn” esnek át, egyik fontos kritérium a büntetlen előélet, melyet erkölcsi bizonyítvánnyal igazolniuk is kell. Alkalmazásuk után feladat ellátásuk a technológiai folyamatokban építve, rendszeresen ellenőrzésre kerül. Ennek keretében kiemelt hangsúlyt kap a küldemények kezelésére előírt biztonsági követelmények betartása, a feladói elvárások teljesítése. Feltárt szabálytalanság esetén, a megfelelő szankciót alkalmazzák a munkáltató jogkör gyakorlói. Ha a szabálytalanság súlyos, és az ennek kapcsán elrendelt vizsgálat jogszabályba, belső postai rendelkezésekbe ütköző vétségeket tár fel, a munkavállaló munkaszerződése azonnali hatállyal megszüntetésre kerül, illetőleg a Posta adott esetben feljelentést tesz.” –tudtuk meg Szerdahelyi Kingától, a Magyar Posta Zrt. szóvivőjétől, aki elmondta, miként küszöbölhető ki az ilyen eset.

„Értékes tartalmú küldemény feladása előtt javasoljuk, hogy az ügyfelek kérjenek segítséget munkatársainktól. Javasoljuk ez esetben az értéknövelt szolgáltatásaink igénybe vételét. Pénz feladása esetén a belföldi postautalvány szolgáltatásunkat, értékes tartalmú kisebb küldemény feladása esetén az értéknyilvánítással feladott küldeményt, vagy a különböző csomag termékeinket.” – tette hozzá a szóvivő.

Megkerestük a Fogyasztóvédelmi Hatóság Szóvivői Irodáját is a problémánkkal. Beszámoltunk nekik az esetről, és arról tájékozódtunk, hogy érdemes-e ilyen esetben panaszt tenni náluk.

„A probléma, amivel hozzánk fordultak, hogy ezeket az idős hölgyeket nem tájékoztatták arról, hogy a nem ajánlott küldemények után nem, vagy csak csekély mértékű kártérítés járhat. Mivel nem tudják bizonyítani sem az értékét, sem a feladás helyét. Viszont minden postán ki kell függesztve lennie egy szabályzatnak, amiben nyilván ezek le vannak írva. Így a tájékoztatás tulajdonképpen teljesült. Az pedig nem mentesítő tényező, hogy ezeket az emberek többsége észre sem veszi.” – tudtuk meg az Iroda munkatársaitól.

A Magyar Posta Zrt. honlapján fel van tüntetve, hogy amennyiben a panaszos nem fogadja el a posta által megírt tájékoztatást, úgy a Nemzeti Hírközlési Hatóság Hivatalához fordulhat. Mi azt szerettük volna tőlük megtudni, hogy mit tehet az, aki úgy érzi, hogy a posta nem adott neki kellő tájékoztatást. Mivel a szerkesztőségünkbe érkező panaszlevelek írói idős emberek, erre a problémára külön felhívtuk a figyelmet. Választ azonban eddig nem kaptunk.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier