|
Az ÁSZ az állami pénzalapok négyévenkénti felülvizsgálatát javasolja
MTI
2009. július 23., csütörtök 10:39
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) egyebek mellett az államháztartási törvény módosítását kezdeményezi a kormánynál annak érdekében, hogy az Országgyűlés négyévente döntsön az állami pénzalapok működésének indokoltságáról.
Az ÁSZ állami pénzalapokról szóló vizsgálatának az MTI-hez csütörtökön eljutatott összefoglalójában hangsúlyozzák: a szervezet azt is javasolta a kabinetnek, hogy értékelje az alapok céljainak megvalósulását, illetve az alapszerű működés feladatellátásra gyakorolt hatását. Az ÁSZ számításai szerint alacsony az alapok súlya az államháztartásban, 2008-ban a központi költségvetés bevételeinek 5,9 százaléka, 485 milliárd forint volt a bevételük, míg 457 milliárd forintos kiadásaik az állami büdzsé 5,1 százalékára rúgott. A Munkaerőpiaci Alap meghatározó szerepet tölt be az állami pénzalapok között, 2008-ban 81 százalékos volt a részesedése az alapok összes bevételéből. A hat, állami feladatot ellátó további pénzalap a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap, a Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Alap, a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap, a Szülőföld Alap, és a Nemzeti Kulturális Alap. A számvevőszék összesítése szerint a hat állami pénzalap létrehozását "nem előzte meg az alap működésétől elvárt eredmények, hatások előzetes felmérése".
Az alapok működésének értékelésénél elmaradt a szakmai, gazdasági kritériumok meghatározása - fűzik hozzá. Az alapoknál tapasztalt hiányosságok "nem különböznek a központi közigazgatásban tapasztalt problémáktól", vagyis a gondok nem az alapkénti működésből, hanem a jogi szabályozás ellentmondásaiból származnak - olvasható az ÁSZ tájékoztatásában.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
robbanószer, feltalálás, börtön, kórház, rendelet, kórházszövetség, várólista, fizetős beteg, operáció, diákhitel, államdósság, BKV, állami, Tarlós, csőd, MÁV, büntetés, kargó, kartell, Adventi Hangverseny, Vásáry André, Vöröskereszt, dohánytermék, állami monopólium, trafik, árusítás, Céhálózat, fogyatékkal élők, állami támogatás, kisboltok, cigaretta, monopólium, Fidesz, cigi vásárlás, megyei önkormányzatok, állami tulajdon, Navracsics, közmunka, munkanélküli, segély, kormány, felsőoktatás, törvény, hallgató, költségtérítés, bűncselekmény, bűnügy, hűtlen kezelés, gyanú, Malév, Unió, döntés, baleset, salgótarján, sérülés, nógrád, busz, tarlós istván, állam, javaslat, államosítás, augusztus 20, tűzijáték, ünnep, Budapest, M1-es autópálya, megemlékezés, tiltás, elhunyt rendőr, romák, médiakép, megítélés, kisebbség, felvételi, költséhgtérítés,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|