Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Az autósok mentsék meg a BKV-t?
index.hu
2012. január 30., hétfő 08:57
Szerdán tárgyalják Tarlós István BKV megmentéséről szóló ötleteit. Tervei között szerepel, hogy az autósok havi tízezer forintot fizessenek meg úthasználati díj gyanánt, ez egy havi bérlet árának felel meg.

Az úthasználati díjat a főváros területén minden közutat használó gépkocsira meg kell váltani, papíralapú matrica formájában, ára a BKV-bérlethez hasonlóan havi 10 ezer forint lehet, meglétét pedig a rendőrség ellenőrizné, áll abban az anyagban, amit a kormány szerdai ülésén tárgyal. A dokumentumban lévő számítások szerint a bevezetést követően a 600 ezer fizetésre kötelezett gépkocsi tulajdonosa - 50 százalékos fizetési hajlandóságot és 10 százalékos autóletételt feltételezve - egy év alatt 32 milliárd forintot fizetne be a kasszába.

Csakhogy az anyag számol a kockázatokkal is: az ellenőrizhetetlenség miatt még az 50 százalékos fizetési hajlandóság is kétséges, jelentős felháborodást vált ki a közvéleményből, és igazságtalan a keveset autózókkal szemben.

Tarlós (lapunk birtokába került) levelében kifejti a kormánynak, hogy a fővárosnak nincs több pénze, a hiányzó 21 milliárd forintot csak úgy lehet előteremteni, ha a parlament jogszabálymódosítással lehetőséget biztosít a fővárosnak a bevételei növelésére. Felvázol számos lehetőséget erre: a kerületek-főváros forrásmegosztás arányainak módosítását úgy, hogy az átcsoportosítást csak tömegközlekedésre lehessen költeni, az agglomerációs települések bevonását, a parkolási bevételek átcsoportosítását a fővároshoz, az iparűzési adó emelésének lehetőségét, vagy éppen a tömegközlekedés 27 százalékos áfájának 5 százalékosra csökkentését.

A főváros javaslatai közé bekerült - információink szerint az egyik kerületi polgármester javaslatára - az úthasználati díj bevezetése is, amelyet az anyag eleve úgy tálal, mint a legkevésbé reális lehetőséget. A gazdasági tárca azonban a kormány elé kerülő véleményezésében épp ezt tartja támogathatónak, a többi lehetőséget nem. Hozzáteszik még, hogy a főváros a BKV-tarifák emeléséből is forráshoz hozzájuthatna. (Ezzel egyébként már elkésett Budapest, az éves bérleteket eladták, egy évközi emelés alig hozna többletet, sokakat viszont a bliccelés karmaiba taszajtana.)

A BKV idei vesztesége 73 milliárd forint. Ennek a felvállalásáról kell megegyeznie a fővárosi önkormányzatnak és a kormánynak valahogyan, mert ha nem sikerül, csődbe mehet a vállalat. A két fél más-más filozófiával tekint a finanszírozási hiány elhárításának módjára.

A főváros álláspontja szerint a legutóbbi közgyűlésen elmentek a végső határig: kilenc milliárd forintos gyorskölcsönt nyújtottak a BKV-nak, valamint hatmilliárd forintos támogatást. A kölcsönről már rég eldöntötték, hogy 2-3 hónap múlva támogatássá konvertálják, a BKV amúgy se tudná visszaadni. Ez eddig 15 milliárd forint, amihez a főváros vállalta, hogy kiszorít a BKV-ból még valahogyan ötmilliárd forintos költségmegtakarítást, ami így már 20 milliárd forintot tesz ki.

Az önfeláldozó tettért cserében a főváros vezetése azt várja, hogy a kormány oldja fel az egyébként évek óta normatívaként járó 32 milliárd forintos idei állami támogatás zárolását, és segítse hozzá a maradék 21 milliárd forint előteremtéséhez. Ehhez lett volna a sok fentebb vázolt Tarlós-féle verzió, amiből végül csak az úthasználati díj maradt támogatható (a gazdasági tárca szerint).

A gazdasági minisztérium ezt máshogy látja. Örülnek, hogy a főváros januárban előteremtett 20 milliárdot, ezért a zárolt 32 milliárdos állami támogatásból ők is feloldanának, de csak 20 milliárd forintot. 20 meg 20 az 40, sommázhatja magában Matolcsy György gazdasági miniszter. A BKV veszteségének hiányzó 33 milliárdját is fele-fele alapon képzelik el kifizetni, azaz az állami teher így 16,5 milliárd lesz. Erre fedezetet ad a még zárolásban maradt 12 milliárd forint, amihez hozzácsapnak az általános tartalékból négymilliárdot, és az állam részéről a feladat kipipálva, így a minisztérium.

A fővárosnak a saját 16,5 milliárdos részét a tárca szerint Budapestnek magának kell megoldani: felemeli a jegyárakat, és/vagy bevezeti saját hatáskörben az úthasználati díjat, legalábbis ez áll a tárca birtokunkba került jelentésében. Emellett Budapest refinanszírozhatja a lejáró hiteleket állami garancia mellett, és szoríthat még egyet a BKV-n, hátha még ez eddigieken túl is lehet spórolni.

A finanszírozás kérdésében a főváros javaslatainak és a gazdasági tárca véleményezésének alapján szerdai ülésén dönt a kormány.

 

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier