Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Az iráni nagykövetség előtt demonstrált a Fidelitas
Független Hírügynökség
2009. június 29., hétfő 10:14
Irán budapesti nagykövetsége előtt demonstrált vasárnap délután a Fidelitas, hogy a szabadságjogok biztosítását, illetve politikai foglyok szabadon bocsátását követelje Iránban. Dömötör Csaba, a Fidelitas külügyi kabinetének vezetője kijelentette: az iráni fiataloknak joguk van ahhoz, hogy kiálljanak az emberi jogok érvényesülése mellett, ezért elfogadhatatlan, hogy az elnökválasztás eredménye miatt rendezett megmozdulásoknak több halálos áldozata is volt.

Dömötör Csaba elmondta, követeléseiket három pontból álló petícióban fogalmazták meg, de a nagykövetség munkatársai többszöri megkeresésük ellenére nem voltak hajlandóak átvenni azt. Ebben az állt, hogy a hatalomnak tiszteletben kell tartania az emberek gyülekezési- és véleménynyilvánítási jogát, ezért felszólítják a kormányt arra, hogy tartózkodjon az erőszak alkalmazásától a demonstrálókkal szemben.

A Fidelitas emellett felszólította az iráni vezetést arra, hogy ne korlátozza a véleménynyilvánítást, azaz ne bénítsa meg az elektronikus kommunikációt Iránban, illetve ne hagyja büntetlenül az indokolatlan vérontást és vonja felelősségre a vérontást elrendelőket.

A Fidelitas szerint a Jobbik nyíltan szimpatizál az iráni rezsimmel, sőt a magyar pártok közül egyedüliként üdvözölték az iráni elnökválasztás "vitatható" eredményét - mondta Dömötör Csaba. Mint mondta, Vona Gábor pártelnök többször is egyeztetett az iráni nagykövettel, Morvai Krisztina, a Jobbik EP listavezetője pedig személyesen tette tiszteletét Iránban.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier