|
Azonos a márka, de silányabb a minőség
hirado.hu
2011. november 04., péntek 13:48
A Magyarországon is forgalmazott márkatermékek minősége sokszor rosszabb, mint a nyugati országokban. Eltérés ugyan nem lehetne, mégis jobbak az azonos márkájú, de Ausztriában legyártott termékek.
A gyümölcslé savanyúbb, az öblítő gyengébb illatú, a fertőtlenítőszer pedig kevésbé hat – erre jutott az a fogyasztóvédelmi vizsgálat, amely ugyanazon gyártó azonos márkájú termékeit hasonlította össze Magyarországon és Ausztriában.
Volt olyan termék is, amelyben komolyabb eltérést találtak. A fogyasztóvédők által most górcső alá vett babaételek között is voltak különbségek. Az azonos márkájú osztrák vagy olasz termékben jóval kevesebb volt a cukor, mint a magyarban – mondta a parlament Fogyasztóvédelmi bizottságának elnöke, Simon Gábor. Az MSZP-s politikus hozzátette, ráadásul a problémának van még egy ennél nagyobb eleme is: a valós cukormennyiség nagyobb volt az élelmiszerben, mint amit az üvegen feltüntettek, vagyis a plusz cukortartalomról nem számoltak be a címkén.
A fogyasztóvédők egy vizsgált fertőtlenítőszernél pedig azt tapasztalták, hogy lejárt a hatóanyag szavatossága, és volt olyan nadrágpelenka is, amely húsz százalékkal kevesebb nedvet szívott fel, mint az Ausztriában vásárolt azonos termék.
Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára úgy véli, itthon szigorúbb szabályozás kell, mert a gyártóknak most túl sok kibújójuk van. „Mi van föltüntetve a csomagoláson? Pontosan egy érték vagy egy sávhatár? Ha pontos érték van, annak nyilván meg kell felelni, ha egy sávhatár van, de csak az alsó sávnál mozog, akkor ugye nem szólhatunk egy szót sem, mert a jogszabályoknak megfelel” – mondta a termékek összetevőinek ismertetésekor alkalmazható trükkök kapcsán Vámos György.
Magyarország mellett Szlovákiában és Bulgáriában is találtak már különbségeket azonos gyártó ugyanazon termékei között. Az ügyet Magyarországon a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság is vizsgálja, az Országgyűlés szakbizottsága pedig azt tervezi, hogy már jövő héten felhívja az Európai unió figyelmét erre a problémára.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Magyar Telekom, sárga csekk, banki átutalás, műszálas, pamut, fogyasztóvédelem, sziget, fesztivál, ellenőrzés, játék, bébikomp, járóka, kozmetikum, ólom, hatóság, burger, botrány, fogyasztovedelem, Kánikula, Ellenörzés, Fogyasztóvédelem, APEH, Janicsák Veca, fogyókúra, sport, ez zsír, életmód, metró, hallás, füldugó, kézműves cipő, magyarország, luxus, Miló Viki, Való Világ, bokszedző, fitness, Demi Lovato, kokain, elhízás, drog, Ben Affleck, Violet, balett, édesapja, Vágó Piros, Class FM, marcipánbolt, Abigél, Bánfalvy Ági, Németh Kristóf, Darmos, boksz, Olimpia, Szunai Linda, fogyás, kritika, kutya, házikedvenc, bántalmazás, négylábú, Balogh Sándor, Vicenza, Lauri, Brasch Bence, Fluor Tomi, Creol Bar,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|