Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Békésen zajlott Ercsiben a tüntetés
Független Hírügynökség
2009. július 17., péntek 08:53
Rendbontás nélkül ért véget Ercsiben a város közbiztonságának helyreállításáért meghirdetett demonstráció csütörtökön délután. A tüntetésen 2-300 ember vett részt, köztük a Magyar Gárda egyik csoportjának tagjai. A tiltakozó felvonulást egy két héttel ezelőtti vendéglői verekedés egyik sértettje szervezte.

Július 4-én éjszaka, az egyik szórakozóhelyen roma fiatalok jelentek meg, és minden előzmény nélkül ütlegelni kezdték a vendégeket. A mentők három fiatalt szállítottak kórházba orr-és állkapocstöréssel, az egyiket közülük agyrázkódással hosszabb ideig bent tartották. A támadás előtt is több bűneset történt Ercsiben, ahol már polgárőröket is megtámadtak.

A város polgármesteri hivatala előtt tartott csütörtöki demonstráción felszólalt az egyik megtámadott fiú, egy másik megvert fiatal édesanyja, egy helyi tanár és a polgármester is. A politikának hagyni kell a rendőröket dolgozni, és szigorúbb törvényekre lenne szükség - mondta Szabó Tamás polgármester. Amikor arról beszélt, hogy szükség van a rendre, de ezt nem a Magyar Gárdától várják, hangos füttyszó támadt.

A tüntetés résztvevői azért demonstráltak, hogy kifejezzék szolidaritásukat a megtámadott fiatalokkal, és azokkal az öregekkel, akiket gyakran meglopnak Ercsiben

A tüntetés végén a Magyar Gárda egyik csoportja rövid fórumot tartott, majd elvonultak. A Gárda ruhájának viselete önmagában nem bűncselekmény, ezért nem léptek fel velük szemben- mondta a Független Hírügynökségnek R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek

cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei




Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier