Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Bemutatkozott az Európai Fogyasztói Központ Borsod-Abaúj-Zemplénben
MTI
2011. június 28., kedd 15:47
Az Európai Unió 27 tagállamában, valamint Izlandon és Norvégiában működnek nemzeti Európai Fogyasztói Központok, amelyek hálózatot alkotnak; legfontosabb feladatuk pedig a határon átnyúló fogyasztói panaszok megoldásában való hatékony közreműködés - jelentette ki Kriesch Attila, az Európai Fogyasztói Központ igazgatója keddi miskolci sajtótájékoztatón.

Mint mondta, elsődleges feladatuk a határon átnyúló egyedi fogyasztói panaszok és jogviták rendezésében az ingyenes érdemi közreműködés. A segítségnyújtás során az EFK a felek közötti panasz békés rendezésének előmozdítását, az egyezség elérését kísérli meg, elkerülve egy esetleges pereskedést, vagy nemzetközi vitát. Hozzátette: leggyakrabban az internetes vásárlások, szolgáltatások, a légi közlekedés, a hagyományos vásárlás, lakásbérlés, üdülési jog, utazási-, vállalkozási szerződések, illetve az elektronikus hírközlési szolgáltatások problémája miatt fordulnak a fogyasztói központhoz, amely idén január 1-től a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szervezetén belül végzi tevékenységét.

Kifejtette: a magyar fogyasztók általában nem győződnek meg arról, kivel lépnek kapcsolatba az interneten. Azt is elmondta, hogy az elmúlt hat hónapban 2,2 millió forint értékben tudta a központ a fogyasztók érdekeit képviselni, de nagyon sok esetben ez nem "forintosítható", hiszen számos egyéb területen kell megegyezni a panaszok esetében (például magyar nyelvű használati útmutató). Az MTI kérdésére azt mondta: Magyarország a fogyasztói érdekek vonatkozásban, a panaszokat tekintve a középmezőnyben helyezkedik el. Az elmúlt évben másfélszeresére emelkedett a kérelmek száma, ez azt jelenti, a fogyasztók tájékozottabbak, több az információjuk hová fordulhatnak. Sasvári Zoltán, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének vezetője emlékeztetett arra: a felügyelőség elsőfokú közigazgatási hatóság, így kiemelt feladatuk a fogyasztóvédelmi érdekek védelme, ezen célok betartatása.

Hangsúlyozta, az elmúlt időszakban olyan ellenőrzésekre is volt számos példa, ahol nem találtak hiányosságot, ezért vezették be a jogszerűen működőd vállalkozások pozitív listáját. Kitért arra: a megyei felügyelőségnek lehetősége van felismerni a helyi viszonyokat, sajátosságokat, külön fontos feladat a kérelmek, bejelentések kezelése, amelyek nagy számban érkeznek a hatósághoz. Kiemelten figyelnek a tisztességes kereskedelmi gyakorlat, a szavatossági idő, a tartós fogyasztási cikkek kötelező jótállásának betartására. Úgy fogalmazott: a közüzemi szolgáltatók (áram, földgáz) vonatkozásában a fogyasztók helyzete igen hátrányos. A fogyasztóvédelem itt is odafigyel a számlázásra, a szerződésekre, a javító, karbantartó szolgáltatásokra. Felhívta a figyelmet arra, hogy a nyári időszakban kiemelten vizsgálják az idegenforgalmilag frekventált helyeket: strandokat, éttermeket, sörözőket, de a bevásárlóközpontok egységei is sorra kerülnek.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier