|
Bíróságon támadta meg felfüggesztését Fót polgármestere
MTI
2009. augusztus 03., hétfő 13:52
Keresetet nyújtott be a munkaügyi bírósághoz Mádly Zsolt (Fidesz-KDNP) fóti polgármester, melyben felfüggesztésének felülvizsgálatát, illetve a munkába való visszahelyezését kéri.
Vargáné Lenkó Erzsébet, a fóti önkormányzat jegyzője elmondta, hogy pénteken érkezett meg a polgármesteri hivatalba az a levél, amelyben a munkaügyi bíróság jelzi, hogy Mádly Zsolt keresetét az illetékes közigazgatási bírósághoz tették át. A jegyző információi szerint Fót polgármestere keresetében a képviselő-testület által hozott, polgármesteri tisztségéből való felfüggesztésének felülvizsgálatát, illetve a munkába való visszahelyezését kéri. Mádly Zsolt állítólag táppénzen van, noha ezt a tényt hivatalosan nem jelentette be munkáltatójánál és táppénzes papírt sem küldött eddig - fűzte hozzá a jegyző. Információi szerint a polgármester úgy tervezi, hogy "eltiltása" ellenére a hét közepén bemegy munkahelyére. Július 15-én a fóti képviselő-testület többsége határozatot hozott arról, hogy sorozatos törvénytelenségek miatt induljon fegyelmi eljárás Mádly Zsolt ellen. A vizsgálat zavartalan lefolytatásának érdekében ugyanez a többség (az úgynevezett tízek) július 24-én a polgármester munkavégzés alóli felfüggesztéséről döntött.
Mádly Zsolt személyes holmijának elvitele, valamint a város folyó ügyeit érintő hivatalos iratok átadás-átvétele július 27-én azért hiúsult meg, mert a polgármester nem ment be a hivatalba. A szabályok szerint tértivevényes levélben közölték vele rendkívüli kötelezettségeit. Ha két ilyen levélre sem reagál, irodája tanúk jelenlétében lepecsételhető – közölte az MTI-vel Móczár Béla (MDF), a fegyelmi bizottság elnöke.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Magyar, vízilabda, Bajnokok Ligája, Európa-bajnokság, bika, pózolás, posztolás, internet, dubaj, rogán antal, munka, Ferrari, Forma 1, Lipcsei Betta, párkapcsolat, modellkedés, Sport TV, év embere, Eszenyi, Zacher Gábor, Gundel Takács, MOB, olimpiai csapat, formaruha, pályázat, busz, román, turisták, 4-es főút, felborult, rendszámcsere, rendszám, értelmetlen, szakmai érv, britney, spears, G. Ákos, egyetemi lövöldöző, életfogytiglan, Készemléti Rendőrség, kutyások, Borsod, kutyavezető, rachel, weisz, daniel, craig, james, bond, Orbán Viktor, békemenet, fidesz, exhibicionizmus, trend, Hilton, Spears, villantás, Debreczeni Zita, Sugarbird, Civergirls, Zimány Linda, Muri Enikő, fellépés, facebook, Madách Színház, mentősök, beteg, gyúnyolódás, vicc, komment, Dukai Regina, edzés, fogyókúra, Czanik Balázs, Schmitt Pál, plágium, doktori, disszertáció, szmogriadó, budapest, tarlós istván, rendőrök, fagy, hajléktalan, fűtés, józsefváros, bkv, csőd, kihűlés, bodrogolaszi, fagyás, halál, áldozat,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|