|
Bíróságra megy az elítélt jobbikos képviselő
hirado.hu
2011. május 10., kedd 14:00
A Legfelsőbb Bíróságnál Samu Tamás Gergő jobbikos képviselő rendkívüli jogorvoslattal él, mivel egy most hozott ítélet szerint három éve rendőrre támadt egy tüntetésen.
Jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Bíróság Samu Tamás Gergőt. Az ellenzéki honatyát hivatalos személy elleni erőszak miatt ítélték el, mert 2008. március 15-én a rendőrökre támadt. A döntéssel a másodfokú bíróság helyben hagyta a tavaly októberben első fokon kiszabott tíz hónap, két évre felfüggesztett szabadságvesztést és a 300 ezer forintos pénzbüntetést.
A Jobbik nem hagyja annyiba
A Jobbik közleménye szerint az Országgyűlés az évekkel ezelőtti állami és rendőrterror, illetve koncepciós jellegű, egyértelműen hamis ítéletek miatt fogadta el idén a semmisségi törvényt. Az ellenzéki párt hozzáteszi: a 2006-os események miatt még évekkel később is utcai tüntetésekkel fejezték ki elégedetlenségüket a tiltakozók. Samu Tamás is egy ilyen jellegű eseményen vett részt 2008-ban, "ahol éppen a még mindig szabadlábon lévő Gyurcsány Ferenc mondott beszédet".
"A mentelmi jog mögé soha nem bújtak a Jobbik képviselői, bár jellemző, hogy az Országgyűlés is csak három jobbikos képviselő mentelmi jogát függesztette fel ebben a ciklusban, míg az igazi politikusbűnözőknek nem kell elszámoltatástól tartaniuk" - olvasható a párt közleményében. A párt arról is tájékoztat: a Jobbik vezető testületei az érintett képviselővel közösen áttekintik a kialakult helyzetet, és ennek értékelése után hozzák meg "a megfelelő döntést".
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Navracsics Tibor, Darák Péter, Kúria, Cozma-ügy, Jobbik, Hit Gyülekezete, ajka, tiltakozás, mentelmi jog, tilki attila, schiffer, lmp, vecsés, támadás, rtl klub, tv2, mtv, tájékozódás, holokauszt, áldozatok, élet menete, szobor, károlyi, kossuth tér, mszp, sport, parlament, reform, politikus, esztergom, népszavazás, érvénytelen, Zöld Pardon, koncert, újra nyit, gárdista, avatás, hősök tere, BRFK, gazdálkodás, hiba, ÁSZ, diákhitel, tandíj, Hoffmann Rózsa, felsőoktatás, képviselők, egykulcsos adó, kereset, fizetés, BKV, megmentés, tulajdonosi kölcsön, támogatás, eurogames, budapest, melegolimpia, Tarlós, Keresztúri Farkas, balhé, jogászbál, verekedés, Kásás Tamás, vízilabda-válogatott, Kemény Dénes, idegengyűlölet, romagyűlölet, rasszizmus, romák, Gyöngyöspata, Új Magyar Gárda, jobbik, lövések, Juhász Oszkár, jobbikos, lövöldözés, Morvai Krisztina, Gandhi Gimnázium, megyei önkormányzatok, állami tulajdon, Navracsics, MSZP, Demokratikus Koalíció, Gyurcsány Ferenc, LMP, gyurcsány ferenc, orbán viktor, gynúsítás, mentelmi,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|