|
Buszokat vett a BKV a mozgássérülteknek
MTI
2010. április 10., szombat 07:00
Öt minibuszt vásárolt saját költségén a BKV menedzsmentje a mozgássérültek szállítására.
A buszokat bemutató sajtótájékoztatón jelen volt Kocsis István, a cég vezérigazgatója, Szabó Máté ombudsman és Szakály József, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos szövetsége (MEOSZ) főtitkára. Kocsis István elmondta, hogy eddig mindössze három minibusza volt a BKV-nak, amelyek a mozgáskorlátozottak szállításával foglalkoztak, így a mostani akcióval máris megháromszorozzák ezt a kapacitást.
A buszokkal már naponta 20 rászorulót tud kiszolgálni a vállalat - tette hozzá. Szabó Máté szerint a kezdeményezés dicséretes, de ezt nem a vezetőség adományaiból, hanem a központi forrásokból, és már sokkal előbb meg kellett volna tenni.
Az ombudsman felhívta a figyelmet arra, hogy a mozgássérültek jogait törvény szabályozza, amelybe beletartozik az akadálymentes élethez való jog is. Szakály József arról beszélt, hogy a létező törvények szerint a tömegközlekedésnek már akadálymentesnek kellene lennie. Ez azonban a mai napig nem valósult meg.
A sajtótájékoztató helyszínén bemutatták az öt minibuszt, amelyekről az egyik sofőr elmondta, hogy a klimatizált autókba négy kerekesszékes és öt kísérő fér el. A buszok lifttel vagy rámpával vannak felszerelve, így könnyedén felszállhatnak rá akár kerekesszékkel is. A járatok háztól házig közlekednek és egy irányba két vonaljeggyel lehet igénybe venni a szolgáltatást, amely előzetes rendeléshez van kötve. A buszok összértéke 55 millió forint.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
bkv, ellenőr, 3-as metró, kigyulladt, autó, szikrázik, bkv-ellenőr, verekedés, dulakodás, 17-es villamos, hőség, citaro, thököly, baleset, hungária, lezárás, pisztoly, buszsofőr, támadás, busz, BKV, metró, gázolás, Nyugati tér, sérülés, libegő, budapest, felújítás, karbantartás, sofőr, elbocsátás, tarlós, 2014, metrókocsi, maszk, 3-as, lefüstölt, aluljáró, támadó, ámokfutó, combinó, csőd, adósság, kormány, kábellopás, tolvaj, hév, ráckeve, Keleti, átépítés, HÉV, szentendrei, BKV-ellenőr, könnygáz, 86-os busz, tűz, BKK, jegyvásárlás, este, ócsa, szociális lakópark, pályázat, devizahitel,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|