|
Csak jövő áprilisban adják át a Műjeget
NapiászOnline
2010. december 11., szombat 13:25
Másik korcsolyapályát kell keresnie annak, aki ezen a télin is csúszni szeretne. A felújítási munkálatok alatt a főváros legnagyobb korcsolyapályát ideiglenesen áthelyezték a Hungexpo területére.
Már egy ideje hazánkba is megérkezett a hideg és a hó, a fővárosi Műjégpálya azonban csak a következő idényben nyithat ki újra. A felújításokat még 2010. márciusában kezdték el, és minden valószínűség szerint 2011. áprilisára fog elkészülni. A műjégpálya honlapján az alábbi olvasható: „A műemléki védettséget élvező Városligeti Műjégpálya kiemelt uniós projekt keretében történő rekonstrukciójának megvalósításával a projektgazda Fővárosi Önkormányzat olyan intézményterületet alakít ki, amely részeként feléleszti a Városligeti tó hagyományait, egyben új turisztikai értékeket hoz létre.”
Budapest legnagyobb jégpályáját a 2010/2011-es szezonra a Hungexpo területére helyezte át ideiglenesen, hiszen a városligeti csónakázótavon jelen pillanatban a hűtött pályalemezeket építik, majd betonozzák. Az illetékesek szerint a jövő év tavaszára elkészülő felújítások után rögtön feltöltik a tavat, ahol a régi hagyományokhoz híven csónakázni is lehet majd. A következő téli szezonban pedig egy új, sokkal nagyobb, 12 ezer négyzetméteres korcsolyapálya és egy 1800 négyzetméteres hokipálya nyílhat a Városliget szívében.
A kivitelezés sokat csúszott már, hiszen a kivitelezővel szinte folyamatos volt a vita, de a fővárosnak végül sikerült megállapodnia a Hérosz Zrt-vel, akik folytatták a munkálatokat. A 4,7 milliárd forintos beruházás egy részét az EU, másik részét pedig a főváros biztosítja. Az eddigi tervek alapján, nem csak a csónakázótavat és a tó alatti hűtőcsöveket érinti a felújítás, hanem a műemlékvédelem alatt álló főépületet, és a II. világháborúban lebombázott mellékszárnyat is. Az épületeket korhű állapotba szeretnék visszaállítani, hiszen az idő során lényegesen lepusztult a műemléképület.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
műjégpálya, rekonstrukció, bombák, mujegpalya, szolnok, ho, jegpark, korcsolya, hó, rekord, Gyorskorcsolya, előállítás, majális, városliget, nyári zsolt, MÁV, Nyugati pályaudvar, síntörés, sín, késés, réztábla, lopás, Városliget, előzetes, bűnügy, állatkert, mentés, madár, szakszervezet, majalis, mszosz, liga, unnep, fellepes, zene, buncselekmeny, KirályViktor, SimplyRed, KapcsolatKoncert, Avon, Mellrák, Jótékonyság, Lilu, Zséda, CsisztuZsuzsa, EPVálasztásEltérőÜzenetek, EPVálasztásMSZPGönczKinga, mentős, támadás, zebra, gázolás, ócsa, szociális lakópark, pályázat, devizahitel, lakópark,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|