Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Császármetszés közben verekedett össze két orvos
2010. február 26., péntek 13:31
Összeverekedett két orvos a szülés előtt egy brazíliai kórházban, közölte csütörtökön a dél-amerikai ország médiája. A doktorok egy császármetszéshez készülődtek, amikor valamiért összeverekedtek. A szülést másfél órával később egy harmadik orvos vezette le, de addigra a baba meghalt. Az Agencia Estado brazil hírügynökség szerint mindkét orvost elbocsátotta a kórház vezetője, a rendőrség pedig nyomozást indított az ügyben.

A Folha de Sao Paulo nevű újság szerint az eset kedden történt. A 32 éves Gislaine Santana már a műtőben volt, ahol császármetszéssel kellett volna szülnie, amikor a két orvos vitába keveredett egymással, majd összeverekedtek. "Komoly ökölharc volt. Mindketten a földre kerültek, és ott is folytatták, miközben Gislaine sikoltozott, hogy hagyják abba már"- mesélte a lapnak a férj, Gilberto Melo Cabreira.

A két orvost végül a kollegák választották szét, és vitték ki a műtőből, majd másfél órával később egy harmadik orvos elvégezte a császármetszést, de akkor már halott volt a baba. "Nem akarok senkit vádolni, de egy dolgot majd elmondok a bíróság előtt: a kislányom még egészséges volt a feleségem hasában"- közölte Gilberto Melo Cabreira. Egyelőre nem tudni, hogy min veszett össze a két orvos.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier