Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Csökkentek a mezőgazdasági termelői árak
MTI
2009. augusztus 13., csütörtök 10:28
Az idén január-júniusban 24,3 százalékkal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak a bázishoz képest, ami a növényi termékek árszínvonalának 33,2 százalékos, valamint az élő állatok és állati termékek árainak 3,8 százalékos visszaeséséből adódott- közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

Az agrártermékek termelőiár-szintje júniusban 13,0 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül a növényi termékek árszínvonala 17,5 százalékkal, az élő állatok és állati termékeké 3,9 százalékkal esett vissza. Tavaly az első hat hónapban a mezőgazdasági termelői árak 28,2 százalékkal nőttek éves bázison, a növényi termékek 34,7 százalékos, illetve az élő állatok és állati termékek termelői árának 20,2 százalékos növekedése nyomán. Az idén a vizsgált időszakban a mezőgazdasági termelés ráfordítási árszintje 5,5 százalékkal volt alacsonyabb, az úgynevezett agrárolló kissé záródott. Ez év júniusában a gabonafélék termelői ára a múlt év júniusihoz viszonyítva nagymértékben, 22,6 százalékkal esett vissza, az elemzők szerint részben a magas bázis következményeként. Az olajnövények termelői ára 2,3 százalékkal csökkent, a burgonyáé 20,6 százalékkal nőtt, a zöldségfélék termelői ára 3,1 százalékkal mérséklődött. Ebben az időszakban statisztikailag a legjelentősebb súlyú termék a zöldborsó volt, aminek ára 4,1 százalékkal csökkent. Ezen kívül még a zöldpaprikának és a paradicsomnak mérséklődött az ára, előbbinek 4,5, utóbbinak 1,0 százalékkal. A gyümölcsök termelői árának 23,6 százalékos visszaesését ebben az időszakban a jelentős súlyú meggyfélék árának 6,8, valamint a ribiszke árának 33,7 százalékos csökkenése okozta elsősorban. A vágóállatok termelői árainak 1,5 százalékos növekedése a vágómarha és a vágósertés árának 7,1, illetve 6,5 százalékos emelkedéséből, továbbá a vágóbaromfi árának 5,2 százalékos mérséklődéséből adódott. Az állati termékek árainak 16,6 százalékos csökkenésén belül az étkezési tyúktojás termelői ára 5,6 százalékkal nőtt, a tejé 24,2 százalékkal visszaesett. A korábbi hónapok árcsökkenését folytatva ebben a hónapban a tej felvásárlási ára már csak literenként 57 forintot tett ki.  Az idén január-júniusban a gabonafélék termelői átlagára 44,3 százalékkal mérséklődött az előző év első hat hónapjához képest; az ipari növények ára 11,5 százalékkal lett alacsonyabb. A burgonya ára 6,4 százalékkal nőtt; a zöldségféléké 4,6, a gyümölcsöké ennél jóval nagyobb mértékben, 26,7 százalékkal csökkent. A vágóállatok termelői árai 3,6 százalékkal emelkedtek, ezen belül a vágósertés és a vágómarha ára nőtt, 14, illetve 10,1 százalékkal, míg a vágóbaromfié csökkent 7,1 százalékkal. Az állati termékek árai az idei év első hat hónapjában 18,9 százalékkal mérséklődtek, ezen belül a tejé 26,5 százalékkal visszaesett, a tojásé 4,9 százalékkal nőtt. Ez év január-júniusban a mezőgazdasági termelés ráfordítási árszintje 5,5 százalékkal csökkent a tavaly január-júniusihoz képest. Ez a folyó termelői-felhasználás árszínvonalának 6,6 százalékos mérséklődéséből és a mezőgazdasági beruházások 3,2 százalékos emelkedéséből adódott.

A KSH szerint a folyó termelői-felhasználás csökkenésére döntő hatást gyakorolt a jelentős súllyal rendelkező takarmányok árának 23,8 százalékos visszaesése, ezen belül az egyszerű takarmányok ára 36,8, a keveréktakarmányoké 15,5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Az energiaárak 7,3 százalékkal mérséklődtek, ami főként a felhasználásban nagy súlyt képviselő üzemanyagok árának 17,9 százalékos csökkenéséből adódott. A műtrágyák árszínvonala 19,4 százalékkal nőtt 2009 első félévében. A mezőgazdasági beruházások bővülése a mezőgazdaságigép-beruházások 2,4, valamint az épületberuházások 4,2 százalékos növekedéséből adódott.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier