Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Egy halott a törökországi földrengésben
FH
2011. május 20., péntek 10:10
A Richter-skála szerinti 5,9-es erejű földrengés rázta meg szerda este Törökország északnyugati részét. A természeti csapásban egy ember életét vesztette és anyagi károk keletkeztek - mondta a helyi kormányzó az NTV török televíziónak.

Az este negyed kilenc körül kipattant földmozgás epicentruma Kutahya tartományban volt, mintegy 300 kilométerre nyugatra az ország fővárosától, Ankarától - közölte az isztambuli Kandilli szeizmológiai intézet adataira hivatkozva az Anatolia török hírügynökség. A rengés erejét mutatja, hogy azt a szomszédos tartományokban, sőt Isztambulban is érezni lehetett.

Kenan Ciftci, Kutahya tartomány kormányzója szerint a természeti csapás egyetlen áldozata akkor vesztette életét, amikor megijedve a földrengéstől kiugrott egy épület ablakán. Mint mondta, a földmozgás károkat okozott a tartományban, a leginkább érintett Simav városban pedig összedőlt egy lakatlan épület, és átmenetileg megszűnt az áramellátás.

A törésvonalak találkozásánál elterülő Törökországban nem ritkák a földrengések. Legutóbb 1999-ben pattant ki két súlyos földmozgás az ország sűrűn lakott északnyugati részén, mintegy húszezer áldozatot hagyva maga után. Szakértők már korábban figyelmeztettek, hogy a közeljövőben komolyabb földrengés várható Isztambul térségében.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier