|
Éles látást kaptak ajándékba a dévai árvák
Optistyle Optika
2012. január 10., kedd 12:36
Alig 3 órára a magyar határtól, van egy hely Erdélyben, amely az adakozó emberi szeretet és összefogás jelképévé lett. Ez Déva, ahol Böjte Csaba ferences szerzetes több száz árvának teremtette meg az érdemes és értelmes élet lehetőségét. Csaba testvérnek és az árváknak minden adományra szükségük van, s ezt Simó Klára, az Erdélyből elszármazott, mára budapesti optikai szalon tulajdonosnő is jól tudta.
Klárának késő nyáron az az ötlete támadt, hogy szeretne azzal segíteni a dévai árva gyerekeknek, amihez igazán ért, éles látást fog adományozni nekik. Minden követ megmozgatott, őszinte lelkesedése másokra is átragadt, számos céget, szervezetet és magánembert nyert meg kivételes kezdeményezésének.
„Az akció kezdetén – miután megbizonyosodtam róla, hogy az árvaháznak valóban nagy szüksége van az ilyen segítségre, és hatalmas örömmel fogadták az ötletet - összegyűjtöttem a használt, de még jó állapotú gyermek és kisebb felnőtt szemüvegkereteket, és hála néhány cégnek, újakat is kaptam szép számmal. A lencséket az egyik világcég, az Essilor ajánlotta fel. Ezután Dr. Feminger Andrea szemész főorvosnő kollégámmal Erdélybe utaztunk és néhány nap alatt elvégeztük a gyerekek látásellenőrzését és kiválasztottuk a kicsikkel közösen a kereteket. Majd, pár héttel később, amikor elkészültek a lencsék, újra ellátogattunk Dévára, ezúttal már a kész szemüvegekkel és más meglepetésekkel. A gyerekeknek és nekünk is hatalmas élmény volt az átadás.” – meséli Simó Klára.
A kis csapat közel másfélszáz látásellenőrzést végzett el a legmodernebb eszközökkel. Az ellenőrzésen részt vevők közül nagyjából száz főnek volt szüksége valamilyen korrekcióra.
„Igazán megdöbbentő volt látni, hogy miután belevágtam az akcióba, mennyien álltak mellém, és segítettek. Lencséket, kereteket kaptunk, volt, aki szállítást ajánlott fel, kaptunk írószereket és csokit, szép gyermekruhákat, sőt, ami igazán kivételes, hangszert is. Egy kedves ismerősöm egy hegedűt is küldött a dévai gyerekeknek, így végső soron, a látszerészet melletti másik szenvedélyem, a zene, ami a szalonban is helyet kapott, az akciónkból sem maradt ki. Az árvák nevében is hatalmas hálával tartozom minden támogatómnak, hogy a segítségükkel ezt az álmomat megvalósíthattam, Dévára, ahol egykor a templomban orgonistaként ismertek, ilyen kezdeményezéssel látogathattam vissza.
Úgy gondolom, hogy a segítség nem az anyagiakon múlik. Hiszen én jóformán a szaktudásomat és a lelkesedésemet adtam csak, s ez bevonzotta a többi támogatót, a segítő szándék az, ami igazán fontos. Ez nagyon jó tapasztalat volt számomra, és remélem, hogy a példámon keresztül mások is felismerik.”
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Dévaványa, nevelőszülő, fajtalankodás, molesztálás, való világ, veronika, vita, tréfa , kutya, kardeván endre, nyílvántartás, gundel, étterem, gazdaság, luxus, talmácsi gábor, világbajnokság, motor, csapat, szponzo, talmacsi, moto2, banderas, öngyilkosság, akasztás, felakasztotta magát, nagymama, robbanás, cigány, erdély, hargita, ilie nastase, hzalálra, dolgozta, munka, vendéglő, Kósa Lajos, román sajtó, miskolc, rally, turi, tamas, hell, paris, hilton, fajtalankodas, nemi, eroszak, szemerem, pedofil, atm, rablas, pénz, automata, foci, bocsanatkeres, romania, városliget, fellepes, zene, buncselekmeny, erőszak, Dévaványa, roplabda, móri mészárlás, árvaság, járadék, Erste Bank, állatkínzás, marha, tanya, szarv, felmentették, autó, baleset, árvák,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|