Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Elhunyt Mádl Ferenc
FH
2011. május 30., hétfő 08:25
Elhunyt Mádl Ferenc, volt államfő. Mádl Ferenc 2000 és 2005 között volt Magyarország köztársasági elnöke. A pártok részvétüket fejezték ki. Megrendülten állunk a hír hallatán. Nyugodjék békében! - ezt közölte Orbán Viktor miniszterelnök közösségi portálon.

Elhunyt Mádl Ferenc, volt államfő. Mádl Ferenc 2000 és 2005 között volt Magyarország köztársasági elnöke.

Közéleti szerepet a rendszerváltás után vállalt először. Az Antall-kormányban Európa-ügyi és a tudománypolitikáért (ezáltal az MTA felügyeletéért) felelős tárca nélküli miniszter 1990. május 23-ai hatállyal. Miniszteri tisztségét 1993. február 22-éig viselte, amikor művelődési és közoktatási miniszterré nevezték ki. Tisztségét a Boross-kormányban is megtartotta. Eközben 1990 júliusától 1994-ig a kormány mellett működő Tudománypolitikai Kollégium elnöke volt.

Miniszteri munkássága alatt fontos szerepet játszott a hazai oktatásügy és tudományos kutatás új, korszerű kereteinek, valamint törvényi szabályozásának kialakításában. Emellett privatizációs miniszterként 1990 és 1991 között az Állami Vagyonügynökség (ÁVÜ) igazgatótanácsának elnöki tisztét töltötte be.

2000-ben a Független Kisgazda Párt Mádl Ferencet jelölte köztársasági elnöknek. Június 6-án az Országgyűlés megválasztotta Göncz Árpád utódjaként köztársasági elnökké a harmadik fordulóban. 2005-ben bejelentette, hogy nem vállal még egy elnöki ciklust. 2005. augusztus 5-én adta át hivatalát utódjának, Sólyom Lászlónak.

Mádl Ferenc 1931. január 29-én született Bándon.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!
kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier