|
Eltörölték az ingatlanadót
MTI
2010. január 27., szerda 14:52
Az egyes nagy értékű vagyontárgyakat adóztató törvényből az Alkotmánybíróság kedden törölte az ingatlanok adóját, viszont megmaradt a vízi-, és a légi járművek, valamint a nagy teljesítményű személyautók adója, az előbbi kettő akkor is adózik, ha külföldön regisztrálták, de a tulajdonosa magyar magánszemély, vagy cég.
A hajók közül a 25 négyzetméternél nagyobb vitorlázatú, illetve az 50 kilowattnál (kW) nagyobb motorteljesítményű adózik. A vitorlásoknál a vitorla minden négyzetmétere után évi 2 ezer forint az adó, a hajó első 10 évében, majd az adó folyamatosan csökken, és a 22 éves vitorlásnál már csak 500 forint. A motoros hajónál kW-onként 300 forint az adó az új hajóknál öt évig, de a 16. évtől már csak 150 forint. Így például egy csaknem új 30 négyzetméteres vitorlázatú hajó éves adója 60 ezer forint, míg egy 100 kW-os motorosé csak 30.000 ezer forint. A légi járművek megkülönböztetés nélkül adóznak, ha a legnagyobb felszálló tömegük meghaladja a 100 kilogrammot. Az új motoros repülők adója az első öt évben 100 kilogrammonként 8.000 forint. Így például az egytonnás felszálló súlyú kétéves gép adója 80 ezer forint. A 16 évesnél idősebb gépeknek viszont csak 5.000 forint az adója 100 kilogrammonként. Nem minősülnek motoros repülőgépeknek a motoros vitorlázók és léghajók.
A nem motoros légi járművek - ide értve a sárkányrepülőt, és a hőlégballont is - szintén a legnagyobb felszálló súly alapján adóznak, de a 100 kilogrammonkénti adó éppen fele a motoros gépekének. A hajók és repülők akkor is adóznak, ha külföldön jegyezték be azokat, de a tulajdonosuk magyar illetőségű magánszemély, vagy Magyarországon bejegyzett szervezet. A nagyteljesítményű - luxus - személyautók 125 kW (170 lóerő) motorteljesítmény felett kezdődnek. Az adó a "normál" gépjárműadó duplája 175 kW-ig, két és félszerese 200 kW-ig, míg afelett háromszoros az adó. Például az autó három éves koráig a normál adó 300 forint kW-onként, így egy 200 kW-os 2 éves kocsi éves adója 150 ezer forint. A Pénzügyminisztérium azt közölte: a hajók, repülők és luxusautók adójából évi 1 milliárd forint költségvetési bevételre számítanak.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Nyílt, Levél, Követelés, Fidesz, MSZP, SzijjártóPéter, Adó, Ingatlanadó, MSZPFideszNyugdíjasokTámadás, VáltozásokAdócsomagKormány, OszkóPéterAdócsomagElfogadás, BajnaiGordonMéltányosság, ingatlanadó, Malév, tüntetés, végkielégítés, csőd, Szima Judit, TMRSZ, csalás, sikkasztás, vádemelés, közmunka, bírság, szabadságvesztés, kudlik, vitray, m1, schmitt, lakás, villa, áder, telefonadó, percdíj, adó, stohl, per, színész, sérült, adóemelés, casco, autós, biztosítás, Széll Kálmán-terv, megszorítások, konvergencia, huguette clark, vagyon, árverés, munkahelyi baleset, szabálysértés, munkáltató, apple, olajmultik, előny, fekvőbeteg-szakellátás, államosítás, hajléktalantelep, felszámolás, Zugló, bíróság, milliárdos, gazdag, üzlet, nincs nyugdíj, eltőzsdézett nyugdíj, bkv, kábellopás, tolvaj,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|