|
EP-képviselők az EB-hoz fordultak a magyar alkotmány ügyében
MTI
2011. június 10., péntek 13:30
Egy baloldali szlovák europarlamenti képviselő szerint az Európai Parlament szlovák, francia és román képviselőinek egy csoportja felszólította az Európai Bizottságot, foglaljon állást a magyar alkotmánnyal kapcsolatban, hogy az összhangban van-e az európai joggal.
"A szlovák kormánynak kellene lépnie, de az nem tesz semmit. Mi az európai és a nemzetközi intézményeknél most az ő szerepét töltjük be. Miután a Szlovák Köztársaság kormánya, a külügyminisztérium és a kormányfő nem léptek, írásos kérdést intéztünk az Európai Bizottsághoz, hogy foglaljon állást a magyar alkotmány néhány pontjával kapcsolatban" - jelentette ki Boris Zala, az ellenzéki Irány-Szociáldemokrácia (Smer) EP-képviselője pénteken Pozsonyban sajtóértekezleten.
Zala közölte: az Európai Parlament a héten már tárgyalt a magyar alkotmányról, s a vitát folytatni fogja egészen egy határozat elfogadásáig. "Jelenleg a Velencei Bizottság állásfoglalására várunk" - jegyezte meg az EP-képviselő. Szerinte az EP képviselői három területen bírálták a magyar alkotmányt. Az első, hogy nem volt demokratikus úton elfogadva, a másik, hogy vita van az alapvető emberi jogokról és az állam hatalmi ágai közti jogkör megosztása nem demokratikus, míg a harmadik a határon túli magyar kisebbségekkel való visszaélés, például a kollektív jogok bevezetése. "Számunkra ez a leglényegesebb probléma" - mondta a szlovák baloldali politikus, aki korábban a pozsonyi parlament külügyi bizottságának elnöke volt.
Zala meglepőnek nevezte, hogy az EP vitájában a szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) képviselői nem léptek fel, s nem védték a szlovák nemzetpolitikai érdekeket. Marek Madaric, a Smer alelnöke kijelentette: az, hogy az EP az új magyar alkotmánnyal foglalkozott, a probléma komolyságát jelzi.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
MTI, leépítés, MTVA, MKB Veszprém; kézilabda; Veszprém; Mocsai Lajos;, rendőri csalás, nyomozás, brfk, Kullai Timi, megasztár, caramel, fellépés, Malév, tüntetés, végkielégítés, csőd, fiatalkorú, gyermekbántalmazás, Kubica, visszatér, abortusztabletta, szócska miklós, egészségügy, Nefmi, nyári napközi, gyermekétkeztetés, döntés, ítélet, kolompár orbán, orrtörés, drukker, Hodgson, angol válogatott, futball, Eb, Juventus, Napoli, Olasz Kupa, Kasza Tibi, Szente Vajk, Balaton, Symbol, baleset, áldozat, kamion, Lukács, Tankcsapda, repülés, Veres, Csillag születik, Plazma, Szirota Jennifer, Nicki Minaj, Kiss Orsi, Class Fm, interjú, Sugarbird, Bock József, Bódy sylvy, médiatörvény, Európ Tanács, rádió, televízió, Navracsics Tibor, Darák Péter, Kúria, Cozma-ügy, telefonadó, távközlési adó, parlament, orbán, lázár, rogán, kormány, átalakítás,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|