|
Exkluzív! Budaházy György - börtöninterjú! + video
NapiászOnline / Vörös Viktória
2010. július 20., kedd 15:17
A NapiászOnline.hu exkluzív interjút készíthetett Budaházy Györggyel, aki egy éve ül előzetes letartóztatásban. Budaházyt szigorú őrizet alatt tartják, a sajtó képviselői sem mehetnek be hozzá
A NapiászOnline.hu birtokába exkluzív nyilatkozat jutott el Budaházy Györgytől, aki készséggel mesélt börtönéletéről. A cikk alapanyagául szolgáló hangfelvételt Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Budaházy Györggyel folytatott védői konzultáció során rögzítette és bocsátotta a NapiászOnline rendelkezésére, Budaházy György hozzájárulásával. Budaházy György egy éve és egy hónapja ül előzetes letartóztatásban jelenleg Vácott, szigorított körülmények között. Elmondása szerint még a sétákra is csupán esténként mehetett, szintén egyedül, így hónapokig a napot sem látta. Néhány hónapja azonban pikáns módon épp a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem hivatali befolyással való üzérkedéssel vádolt rektorával, Dr. Szabó Jánossal sétálhat, bár elmondása szerint a börtönben aranyat ér, ha az ember egy másik értelmes emberrel beszélhet és valóban átértékelődnek a dolgok. A terrorizmussal is vádolt Budaházy szerint példátlanul és értelmetlenül szigorú őrizet alatt tartják, még a három gyermekét sem láthatta egyszerre. A sajtónak nem nyilatkozhat és bár havonta egyszer találkozhat a családjával - felesége felváltva viszi be Botondot, Boglárkát és Villőt - megviseli, hogy elmondása szerint bizonyítékok nélkül tölti több mint egy éve előzetes letartóztatását.
- Az előzetes még a fegyháznál is szigorúbb és az én esetemben még annál is szigorúbb, mint egy hátrányos helyzetű előzetesnek a körülményei, hiszen az első időktől el vagyok különítve, aminek van jó és rossz oldala és olyan plusz biztonsági intézkedésekkel vagyok megterhelve, amivel egy átlagos előzetes nincsen - mondta el Budaházy György, akinek a legjobban az fáj, hogy a gyerekeinek is végig kell szenvednie ezt az egész ügyet. - Amikor azt mondják, hogy egy előzetes letaróztatás nem lehet elég laza büntetés, akkor ezt soha többé nem szabadna érvként használják a bírósági határozatokban, mert ez a legnagyobb büntetés az összes büntetési fajta közül, súlyos büntetés. Egy elítéltnek megvan a találkozási lehetősége a családdal, telefonálhat, nekem még ez sincs.
Budaházy állítása szerint a hatóság eddig semmiféle tárgyi bizonyítékkal nem szolgált és az ellentmondó vallomások alapján is nevetségesnek tartja a terrorizmus vádját.
- Sajnos a sajtó ma ott tart, hogy csak terrorizmusról van itt szó önmagában, amiről az jut az ember eszébe, hogy fölrobban egy piacon 25-30-40-50 ember, azért Magyarországon, ha valaki kutat az emlékezetében, nem történtek ilyen cselekmények. Volt olyan, hogy megkérdezték, miért is vádolnak terrorizmussal, mi történt... Olyasmi van terrorizmusnak kikiáltva, hogy valaki bedobott egy molotov-koktélt az MSZP székház ablakán, és ott történt mondjuk ötvenezer forint kár, vagy 12 ezer, vagy 500 forint kár és ez mind terrorizmusnak van kikiáltva és akkor valaki rám vallott. Sőt lakosság megfélemlítésére szolgáló terrorcselekménynek van kikiáltva. Én a 2006-os rendőrterrort tudnám maximum lakosság megfélemlítésére szolgáló terrornak nevezni.
Budaházy egyébként rengeteget olvas és edz a börtönben, eszközök nélkül ugyan, de próbálja formában tartani magát. A börtönkoszt viszont elmondása szerint rettenetes.
- Szombathelyen, a magánbörtönben rosszabb volt, mint itt, pedig itt is szörnyű. A magánbörtönkoncepció úgy, ahogy van, rossz, megspórolják a fejadagokat. Itt, Vácott börtön szinten sokkal jobb, de itt a rabok főznek raboknak, így odafigyelnek, hiszen ők is ezt eszik. De rendkívül szegényes, ilyesmik vannak, mint kolbászpörkölt, de nincs benne rossz szándék, azt látom, hogy amit lehet, megpróbálnak belőle kihozni.
 |
 |
Eddigi hozzászólások:
| celeb - 2010-07-21 09:44:39 |
...nem is tudtam, hogy ilyen jóravaló fickók a "terroristák"
|
| celeb - 2010-07-21 09:46:37 |
...nem is tudtam, hogy ilyen jóravaló fickók a "terroristák"
|
| Lencsi - 2010-07-21 09:54:30 |
Eddig tényleg azt hitték, hogy egy terrorista!? De lám-lám, kiderül, hogy nem egészen úgy van az!
|
| zsuzsa633 - 2010-07-21 10:36:35 |
\"...akik, egy országot többedszerre kifosztottak, emberek idő előtti halálát okozták, szellemi gyilkosságok sorozatát követik el nap, mint nap, azokat hogy hívják? Nem véletlenül úgy, hogy terroristák?\"(Siklósi Beatrix)
|
| Hazafina - 2010-07-21 11:07:15 |
Kitartás Gyuri!
Meg kell hogy mutassuk, nem tudnak megfélemlíteni.
Szurkolunk érted nagyon sokan! Már nem tarthat soká!
Jó egészséget, sok sok boldogságot és Kitartást kívánok Neked és a családodnak is.
Szabadságot a politikai foglyoknak!!!
|
| Lencsi - 2010-07-21 11:54:33 |
Arról nem is beszélve, hogy az ártatlanság vélelme Őt nem illeti meg, mert folyamatosan terroristázzák, amit az ügyészség terjeszt róla, Neki pedig lehetőséget sem adnak arra, hogy ezekre a vérlázító vádakra reagáljon! Ez nem kettős mérce?
Nem lehet a családjával 400 napja, mert koholt vádak alapján a hatalom fogságában van! Felháborító!
|
| Aicha - 2010-07-21 12:35:27 |
Nagyon jó, hogy végre már több mint egy év után engedik szóhoz jutni! Az egész eljárás hemzseg az eljárási hibáktól, kezdve ott hogy a fogva tartás is bizonyíték nélkül, illetve hamis, de egy médiafogással "igazi" bizonyítékként előtárt robbantásos video alapján történt, történik. A házkutatások szakszerűtlenségéról nem is beszélve! Ajánlom szíves figyelmükbe a Magyar Guantanamo c. kisfilmet, melyet az interneten megtalálnak. Nincsenek Magyarországon terroristák, ebben biztos vagyok. Budaházyt és a másik fogvatartottat is ki kell engedni! Az eljárást pedig, mivel tisztességes alapon nem lehet újrakezdeni a fent említett szabálytalanságok miatt, pedig meg kell szüntetni!
|
| Fincsi - 2010-07-21 12:49:29 |
Nagyon érdekes ez a riport. Egész szimpatikus ez a Budaházi, nem így képzelek el egy terroristát.
|
| olvaso_ - 2010-07-21 16:11:06 |
sajnálom őt... remélem kiengedik hamarosan...
|
| flamme - 2010-07-21 17:26:51 |
Visszatértek az ötvenes évek.
Aki hazafi, szereti a hazáját és próbál tenni is érte, azt a hatalom rögtön leterroristázza. Gyuriékat már akkor ki kellett volna engedni, mikor draskovics bemutatta a kamu robbantásos videót. (Azokat a fiatalokat, akik Bonyhádon robbantottak és ennek eredményeképp egy hatalmas kráter keletkezett, a rendőrség nem vágta előzetesbe terrorizmus vádjával, mert ők "csak átlagon felüli kémiai tudással rendelkeztek". Kettős mérce már megint!)
SZABADSÁGOT BUDAHÁZYÉKNAK!!!
|
| Brumi - 2010-07-21 20:15:36 |
Az előző rendszer (Gyurcsány-Bajnai kormány) jópár képviselője ül....
Jópár szocialista (kommunista) politikus is ül...
Remélhetően jópár rendőri vezető is ülni fog...(Gergény, Lapid...)
Nem kellene nekik helyet csinálni és kiengedni például ezt a srácot???
|
| cromwell - 2010-07-21 20:47:30 |
Megfelelő ember a megfelelő helyen. Már a lincselésre uszító szövegei alapján rászolgált volna a nyilas disznaja, hogy bekasznizzák.
|
| Mks - 2010-07-21 22:51:37 |
Szabadságot neki!
|
| fecske - 2010-07-22 17:11:58 |
Az útonállók terroristáznak?
A bűnözőknek 2000 éve, az Isten fiú is terrorista volt, a Magyaroknak Megváltó.
A világ hatalmasainak és azok csicskásainak minden szabadságharcos terrorista.
|
| Árpádvére - 2010-07-23 20:33:24 |
Ha Gyuri terrorista, akkor ki a magyar...? Vagy minden magyar terrorista, aki meri vállalni , hogy magyar, és félti a hazáját, és meri is vállalni a felelős nemzeti gondolkodást, esetleg kimondja az igazat?!!?? Vagy netán rá mer mutatni a bűnösökre? Egyáltalán mit takar ez a szó Magyarországon, hogy terrorista? Tudja a kedves olvasók közül valaki? Bárkire rá lehet akasztani a jelzőt, aki nem hajbókol a globálnyíkoknak???! Gyuri bizonyíékok nélkül ül már egy éve...Orbán úr is csak hallgat, mint.....:-( hm...Kedve olvasó! Ha Ön magyar, előbb utóbb Ön is terroristává vállhat... Vannak rá megmondóemberek.... Lehet hogy Ön kövekezik...!
|
| PÁLOS TREND - 2010-08-10 20:53:06 |
ORBÁN! - SZABADSÁGOT BUDAHÁZYNAK!!!
Azt reméli a hatalom, hogy a segítséget, amit magunktól vagy Budaházytól várhattunk volna már nem kapjuk meg, mert a zsidesz cionistáinak kegyetlen megnyilvánulásai beetették az emberekkel, hogy egyedül vagyunk és, hogy Budaházy terrorista.
Vagyis, hogy mindenki 1 szál magában felelős mindenért, - olyan, hogy család, közösség, társadalom, nemzet nem létezik.
Aki meg mégis megkérdőjelezi ennek a gyilkos eszmének a gyökerét, akkor abban a minutában antiszemétnek és terroristának csippezik!!!
Ott tartunk mára, hogy a fenevad hazátlanok, a zsidó bírók, vérbírók tömkelege, (rémtetteik ismeretében is!) továbbra is beadhatják a szánkba... a terrorista csutkát...
Téve mindezt úgy, hogy név szerint ismerjük azokat a vérbíró elődöket akiknek nem mást, mint a MAGYAR NEMZETHALÁLT okozó TRIANONI DIKTÁTUMOT "köszönhetjük"
Tragédiánk, hogy azt is képesek voltak elhitetni, hogy úgy leledzünk itt a világegyetemben, mint egy taknyos orr, aminek nincs gazdája!
Pedig mindnyájan tudjuk - mi az hogy! - hogy honnan is fröcsög ez a szürcsögős...orrmány kampány!
Ezt a felvetést terebélyesíti a génhibások és elfajzottak aktuális hír ömlenye is, ami gőzerővel igyekszik sarokba nyomni Budaházyt.
Ezért könyökölni, hengerelni kell: vagyis, 30 ezüstért kútba kell vetni minden együttérzést, kegyet, értéket, emberséget, családot,
a magyar emberekben együvé tartozásunk spirituális élményét!
Nonszensz, NA! Nonszensz.
Már csak azért is, mert kikérem magamnak, hogy ócska, hold fázist ugató törpék fújják, a többség szerenádját.
Igenis, kikérem magamnak név szerint: Orbán takarodj el a sleppeddel együtt ha még arra is alkalmatlanok vagytok, hogy kiszabadítsatok 1 MAGYAR HAZAFIT, BUDAHÁZY GYÖRGYÖT!!!
|
| PÁLOS TREND - 2010-10-07 07:48:37 |
BUDAHÁZY a többségi MAGYAR NEMZET és a többségi MAGYAR áldozatok vonatkozásában
tette és teszi meg történelmi kijelentéseit.
Megjegyzem, nagyon helyesen!
Mivel a NIMRÓD KIRÁLYi ágak, HUNMAG nemzetségek turániak így alapból nem lehet a
MAGUNKFAJTA csakis és kizárólag antiszemita.
Ez VÉRSÉGI TÉNY!
Mivel a zsiráfjainkat sem akváriumban tartjuk az ÉLET SZENTSÉGÉT szem előtt tartva, imigyen
minden más megközelítés prekoncepció, GYILKOS és ÉLET ELLEN való.
Nekünk meg semmi más feladatunk nincsen ezen tények ismeretében, mint a DÁVID-DÚVAD-
FENEVAD! talmudi erőinek az "elviselhető" szintre történő gyengítése.
Ebben kérjük a segítséget minden MAGYAR HONLEÁNYTÓL és HAZAFITÓL!
Ui: ...még akkor is ha a magyarországi cionista terrorhatalom ezt nem is akarja engedélyezni; - mert ügye' bár MI ITTHON vagyunk!
ITTHON + a HÁZIGAZDA az ÚR! - és megvédi drága családjának tagjait...
...és időnként nem csak a csótányoktól...
|
|
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
bentley, luxusóra, OTP Lovas Világkupa, lovas ünnep, Sportaréna, Loreznz, Justin Bieber, apaság, bizonyíték, csonka andrás, reggeli, rtl klub, terv, műsor, brad pitt, lesivideó, tabu tv, barátok közt, danika, sorozat, marketing, rubint réka, sugarbird, dukai regina, bemutató, Robert Pattinos, Twilight, Kate Stewarts, rock, sztár, vodka, Vallure, arany, palack, luxus, bódi szilvi, debreczeni zita, divat, ágy, projektor, játékkonzol, szálloda, villa, tengerpart, sziget, öngyilkos, gyilkosság, kormányszóvivő, porsche, autó, újdonság, magyar, leggazdagabb, pénz, x-faktor, vastag tamás, sláger, morning show, stohl andrás, tárgyalás, vád, baleset, gymkhana, drift, tuning, verseny, csillag születik, vodafone, vezérigazgató, dr. beck györgy, celeb, sp, fluor, majka, Budaházy, Molotov, MSZP, terrortámadás, budaházy, bíróság, kóka jános,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|