Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Fegyvertartási engedélye volt a dévényújfalui ámokfutónak
MTI/index
2010. augusztus 31., kedd 11:52
Érvényes fegyvertartási engedélye volt annak a férfinak, aki hétfőn Pozsony Dévényújfalu nevű városrészében hét személyt gyilkolt meg, majd magával is végzett.

Azt az értesülést, hogy a gyilkos katona volt, a hatóságok eddig nem erősítették meg, de nem is cáfolták. "Ez most nem fontos" - mondta Spisiak. Időközben kiderült, hogy a 48 éves tettes az általa legyilkolt roma család szomszédja volt, s a múltban több veszekedés és vita is volt köztük. A gyilkosság konkrét oka azonban továbbra is ismeretlen, vizsgálatok tárgya.

Nyolc halottja és legalább tizennégy sebesültje van a hétfő délelőtti lövöldözésnek  Pozsony Dévényújfalu (Devínska Nová Ves) nevű városrészében, közölte Daniel Lipsic szlovák belügyminiszter hétfő délutáni sajtótájékoztatóján.

Jaroslav Spišiak országos rendőrfőkapitány arról tájékoztatott, hogy az ötven év körüli tettes délelőtt fél tíz után egy Sa vz. 58-as gépkarabéllyal, két pisztollyal és nagy mennyiségű tölténnyel felszerelkezve érkezett meg a dévényújfalui panelház egyik lakásába, ahol agyonlőtt négy nőt és egy férfit. A ház bejáratánál szintén agyonlőtt egy férfit. Az áldozatok rokonok.

Vannak olyan információk is, hogy a támadó is a család tagja, és egy házban laktak, a lemészárolt család a másodikon, az ámokfutó a harmadikon. A közszolgálati TASR hírügynökség szerint a megtámadott család roma volt. Ezt késő délután megerősítette a belügyminiszter is.

A férfi hetedik áldozata egy nő, aki a lövöldözés hangjaira kiment lakása erkélyére, és haslövést kapott. Holttestét férje találta meg, amikor délután hazaérkezett. A rendőrség a délutáni órákban átvizsgálta a tragédia környékén lévő lakásokat, mert a tettes géppisztollyal vaktában lövöldözött, ezért nem zárható ki újabb áldozat.

A nyolcadik halott maga az ámokfutó. Őt a percek alatt a helyszínre érkező rendőrök bekerítették. Egy ideig minden mozgó dologra lőtt, majd öngyilkos lett.

 

A lövöldözésben 14 megsebesültek, egyikük életveszélyes állapotban van. A sebesültek között egy rendőr is található, akit fejlövés ért. Összesen kilenc személyt kezelnek kórházban különféle lőtt sebekkel.

A gyilkosság indítéka egyelőre ismeretlen, a rendőrségi vizsgálat folyik.

Az sme.sk-nak nyilatkozott egy szemtanú, aki azt állította, hogy épp az erkélyén volt a lövöldözéskor, így le tudta fotózni a támadót. Matej Urmín szerint egy középkorú, őszülő férfi volt a támadó, a fején zajtompító fülvédőt hordott. A szemtanú elmondta: a férfi a szeme előtt lőtt rá egy rendőrre. A Sme úgy tudja, hogy a férfi volt katona.

(A hivatalos közlés előtt a szlovák médiában egy másik verziója volt a tragédiának. Egy helyi lakos korábban azt nyilatkozta, hogy egy 15 éves, drogfüggő fiatal lövöldözött.)

Késő délután már csak az a háztömb volt körbe kerítve szalagkordonnal, ahol a gyilkosságok történtek. A kordon mentén 10 méterenként rendőrök biztosították a helyszínt. A 12 emeletes panelház a Pozsonytól 6 kilométerre fekvő Dévényújfalu Pavel Horovról elnevezett utcájában található, a helyszínt még tucatnyi nyomozó vizsgálta kora este is, a panelház oldalában számos golyónyomot lehetett látni, ezeket narancssárga festékkel mind bekarikázták a helyszínelők.

A ház előtti parkolóban sok kocsi állt, ennek ellenére hármat ért látható találat: kettőnek az ablakait lőtték be, míg egy Skodát ripityára lőttek. A golyók szórásából tudósítónk arra következtetett, hogy az utcán az ámokfutó célzottan azokra az autókra lőtt, amikben ülhetett valaki.

A Békásmegyerhez hasonló panelkerület lakói este nyugodtan, kisebb csoportokba verődve tárgyalták az eseményeket. A megkérdezett helyiek a lemészárolt családot és a gyilkost is ismerték, róla azonban csak annyit tudtak, ami a hírekben hallható volt, azaz a korát, az indítékról azonban nem tudtak semmit.

Dévényújfalu Pozsony központjától tíz kilométerre északnyugatra, a Morva folyó bal partján fekszik. 2001-ben 15,5 ezer lakosa volt, ebből 369 magyar, írja a Wikipédia.

Szlovákiában utoljára 1999 márciusában történt hasonló mészárlás. Akkor a dunaszerdahelyi Fontana bárban két ismeretlen álarcos egyetlen perc alatt száznál is több géppisztolylövéssel lemészárolta a helyi alvilág, az úgynevezett Pápay-banda tíz tagját, köztük a banda vezérét, Pápay Tibort is.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier