Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Fekete és piros: továbbra is tilos
hirado.hu
2011. november 18., péntek 08:25
Továbbra is életben marad a forgalomkorlátozás, tehát ma sem indulhatnak útnak azok a járművek, amelyek piros vagy fekete környezetvédelmi matricákkal vannak ellátva.

A csütörtöki javulás ellenére november 17-én a főváros két mérőpontján meghaladta a riasztási küszöbértéket a szálló por egy napra számított átlageredménye és a meteorológiai előrejelzés szerint a napi átlag a riasztási küszöbérték körül valószínű. A forgalomkorlátozás már csütörtökön reggel hat órától érvénybe lépett, így reggel 6 órától 22 óráig a fekete és piros környezetvédelmi plakettel ellátott járművek pénteken sem közlekedhetnek a főváros közigazgatási területén. A korlátozó intézkedések betartását a rendőrség ellenőrzi, s a megszegőivel szemben százezer forintig terjedő bírságot szabhat ki.

A közlekedést korlátozó rendelkezés nem terjed ki az M0 jelű elkerülő út Budapest közigazgatási területén áthaladó szakaszaira, valamint Nagykovácsi és Remeteszőlős lakosainak átmenő gépjárműforgalma biztosítása érdekében, a következő útvonalak szakaszaira: Budapest közigazgatási határa - Nagykovácsi út - Szépjuhászné útja - Budakeszi út - Budapest közigazgatási határa, továbbá Budapest közigazgatási határa - Nagykovácsi út - Nagyrét utca - Máriaremetei út - Hidegkúti út - Budapest közigazgatási határa.

Továbbra is tilos az avar és a kerti hulladék nyílt téri égetése. A főpolgármester felkérte a lakosságot és a légszennyezőket az önkorlátozásra: többek között az egyéni gépjárművek használatának és a gépjárművek indokolatlan, álló helyzetben történő üzemeltetésének mérséklésére, valamint a szilárd- és olajtüzelésű berendezések használatának csökkentésére.  

A lehetséges egészségkárosító hatások között a közlemény a következőket említi: izgatja a szem kötőhártyáját, a felső légutak nyálkahártyáját, köhögést és nehézlégzést válthat ki, majd a tüdőben felszívódva gyulladásos folyamatot indíthat el. Asztma és krónikus légcsőhurut miatt többen fordulnak orvoshoz, valamint nő a szív- és érrendszeri megbetegedések száma. A javasolt elővigyázatossági intézkedések közül a legfontosabb, hogy a veszélyeztetett népességbe tartozók kerüljék a nagy forgalmú utakat.

A levegőtisztaság-védelmi jogszabályok szerint egy légszennyező anyag mennyiségének fokozatos növekedése először az egészségügyi határértéket, súlyosabb - már rendkívüli légszennyezettségi - helyzetben a tájékoztatási küszöbértéket, a legsúlyosabb esetben pedig a riasztási értéket érheti el, vagy haladhatja meg. A riasztási fokozat azon légszennyezettségi szint küszöbértékének elérését, illetve meghaladását jelenti, amely felett már veszélyt jelent az emberi egészségre.


Az Országos Meteorológiai Szolgálat péntekre vonatkozó előrejelzése szerint túlnyomóan borult, párás, néhol tartósan ködös idő várható. Délután helyenként felszakadozik, csökken a felhőzet. Gyenge lesz a szél. A hétvégén, hétfőn várhatóan állandósul a magas légszennyezettségi szint.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!
kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier