|
Felmentették a pécsi püspökség két vezetőjét
Független Hírügynökség
2010. szeptember 20., hétfő 11:45
Felmentették a Pécsi Egyházmegye két, vezető beosztású alkalmazottját, a gazdasági főigazgatót és a püspöki iroda vezetőjét - közölte több különböző forrásra hivatkozva az Egyházfórum című folyóirat főszerkesztője.
Wildmann János még 2006-ban kért vizsgálatot a pécsi egyházmegye vezetősége ellen felmerült vádakkal kapcsolatban, amelyek között gazdasági és szexuális visszaélések, többek közt egy pedofilia gyanújába került pap ügyének eltussolása is szerepelt. A Szentszék vizsgálatának első következménye lehet a gazdasági főigazgató és a püspöki iroda vezetőjének felmentése - fogalmaz Wildmann János.
A Független Hírügynökség más, neve elhallgatását kérő forrásból úgy értesült, hogy az egyházmegyének utalt állami támogatások felhasználásával és a különböző egyházmegyei beruházások, illetve felújítások gazdasági ügyeivel kapcsolatban merültek fel elszámolási problémák, míg voltak olyan egyházmegyei alkalmazottak, akik homoszexuális zaklatás áldozataivá váltak. Úgy tudjuk, közülük néhányan más egyházmegyébe kérték át magukat, de voltak olyanok is, akik a papi hivatást hagyták el a zaklatások miatt.
A Független Hírügynökség pénteken délután nem érte el sem Mayer Mihály pécsi püspököt, sem a püspökség kommunikációs referensét, így sem a felmentést, sem a gazdasági és szexuális visszaélésekről szóló értesüléseket hivatalos forrásból nem erősítették meg.
Eddigi hozzászólások:
| Olaf Gustaffson - 2010-09-22 23:37:09 |
Kapitális szégyen, hogy még ma is több évtizedet kel várni, hogy egy ilyen megkövült szervezetnél, mint a Pécsi Püspökség, végre valaki ki merje borítani a bilit, és eltávolítsák a kelést az egyházmegye éléről.
Kinevezése óta Mayer püspök úr jobbkeze volt ez a Wolf úr, akiről már megérkezése után hamarosan mindenki tudta a környezetében: lehajoni előtte háttal nem szabad, és munkát csak akkor kaphat a válallkozó, ha a négyszemközt nyíltan feltett felhívásra igen magas %-ban "leadózik" WOLF úrnak.
Működését azzal kezdte, hogy páros lábbal kirogdalta mindazon régi, bevált embereket, akik nem voltak hajlandók beállni a sorba és Wolf úr saját számláját schwarzba hízlalni. Tucatnyi olyan pécsi vállalkozót tudok, akik inkább lemondtak az egyházi megbízásokról, de nem óhajtottak Wolf úr szemérmetlen követeléseinek eleget tenni. Persze nem történt semmi baj: Wolf őfőméltósága mindig talát olyan vállalkozót, aki hajlandó volt lejattolni neki. Ha idejük engedi és vállalják az utánajárást, nézzék csak meg: milyen típusú és hányféle klaszis autót cserélt le az utóbbi években Wolf úr - ugyan már mondja meg nekem valaki, honnan telik ilyen luxusra egy szerény püspöki titkárnak? Egy egész vagyont harácsolt össze, most nyugodtan elmegy bárhová, ahol még szűz férfifeneket talál.
Mert ferde vonzalmát nem rejtette véka alá egyáltalán. Már az első évétől közbeszéd témája volt a püspökség alkalmazottai között, hogy nem szabad előtte lehajolni, ha Wolf úr a háta mögött áll az embernek.
Persze hogyy nem lehetett ellene tenni: aki behódolt, és sokan voltak- vannak ilyenek, azok érdekből hallgatnak, sokakat megfélelemlített a gátlástalan, goromba és modortalan, hatalmát mindenkivel pőrén éreztető Wolf Gyula. Én sok emberrel beszéltem, akik négyszemközt mindent kitálaltak, de nem hiszem, hogy mernék vállalni a tanúskodást hivatalosan is.
Több mint 20 évvel a rendszerváltás után lasan eljutunk oda, hogy a parancsuralmi, bebetonozott rendszereket felszámoljuk az országban. Az egyház azonban máig kimaradt ebből, sőt csak egyre ortodoxabb lett az illegalitásból kibújva. Lám, a feljelentést az érseki székbe avanzsáló főpap is inkább eltussolta a mundér védelmében, és még csoda, hogy nem annak a feje hullott a porba, aki ki merte mondani az igazságot.
Az évtizedek során persze sok alamuszi kiszolgálója is lett Wolf úrnak, akik a saját kis sarzsijukat szépen begyűjtötték Wolf úr farvizén utazva. Mára már az egri érsek úr hathatós közreműködésének köszönhetően persze minden bizonyítékot eltüntettek bizonyosan.
De azt azért ne mesélje be nekem senki, hogy Mayer püspök úr semmit nem látott és nem hallott abból, amit az ő üdvöskéje, ítéletvégrehajtója és kijáró embere művelt. Mayer úr minden tekintetben a leggyengébb és legrosszabb püspök, akihez szerencsém volt az elmúlt évtizedekben (hozzá képest az öreg Cserháti püspök úr egy ékeszzólású úriember, és nagy politikus volt). Már első napjaitól kezdve Mayer úr semmit nem tett, nem mondott és nem döntött Wolf úr megkérdezése, véleménye nélkül. Ezért vagyok biztos benne, hogy ő is bőven sáros a Wolf úr által vezett bűnbanda vesztegetési és zsarolási ügyeiben, sőt tudott mindent Wolf úr ferde hajlamairól is. Mivel azonban lépni nem tudott nélküle, hát eltűrte és természetesen most is falaz neki. Mert ha el kell ismernie a vádak igazságtartalmát, akkor bizony neki is felelnie kellene néhány igen érzékeny kérdésre. Ezért kár is keresniük az egyházmegyét, akkor sem ismernék be a dolgot, ha bizonyítékokkal szembesülnének: nekik máig az eltussolás az egyetlen megoldás.
Nagyon nagy kár, ha valaki a hitet IStenben összekeveri a földi képviselőivel, jelen esetben MAyer úr és Wolf úr személyével kapcsolatos bizalommal: sajnos a pedofilbotrány nemzetközi példái mutatják, hogy ISten szolgái is emberek és gyarlók. Ennek beismerése első lépés lenne a megkövesült és egyre életidegenebb magyar egyház megújulásában - csak követni kellene a Vatilkán János Pál által elindított megújulását. Kevesebbet ártana, mint az agyonhallgatás és a hazudozás, mert ez minden bizalmat elvesz az emberekből az egyház szavahihetőségét illetően.
|
|
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
gyurcsány, szakdolgozat, plágium, pécsi egyetem, uzsorakamat, bűncselekmény, Pécs, előzetes, VV Fecó, Muzsika Tv, fellépés, pécs, házaspár, kerítők, prostituált, külföld, temető, kripta, hajléktalanok, sírkert, Pécsi MFC, Solomon Okoronkwo, szerződés, Nigéria, Iványi Dalma, szült, kisfia, kosárlabda, Pécsi Tudományegyetem, orvos, hamis iratok, csalás, pécsi lövöldözés, szakértői vélemény, Gere Ákos, Morvai Krisztina, Jobbik, Gandhi Gimnázium, mobillopás, börtönbüntetés, Pécsi Ítélőtáblal, koraszülés, patika, meghalt, sikkasztás, ügyvéd, egymilliárd, feloldották, halál, gondatlan, hőerőmű, baleset, Mecsek-rali, rali, bajnokság, futam, pilóta, ivóvíz, pénz, víztisztitás, Kővágószőlős, pécsi tudásközpont, omlás, veszély, mellműtét, implantátum, emlő, konzultáció, Nemzeti Színház, felújítás, kultúra, tolvaj, tárgy, mázsa, kizuhant, betörés, rázga miklós, barátok közt, színész, pécsi színház, rablótámadás, balta,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|