|
Fidesz: a kormány állítsa le a Nemzeti Tankönyvkiadó állami tulajdonú részének eladását
MTI
2008. szeptember 22., hétfő 06:50
A Fidesz álláspontja szerint le kell állítani a Nemzeti Tankönyvkiadó még állami tulajdonban lévő részének eladását - mondta a párt oktatási munkacsoportjának vezetője vasárnap, budapesti sajtótájékoztatóján.
Sió László szerint a még állami tulajdonban lévő 25 százalék plusz egy szavazat sem jelent erős befolyást a cég döntéseibe, de "még mindig jobb, mint a semmi".
Mint mondta, az állami befolyás elvesztése veszélyezteti a közoktatási fejlesztéseket, és jelentős árdrágulást is eredményezhet a tankönyvpiacon.
A tájékoztatás szerint szeptember 17-én a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács döntött arról, hogy nyilvános, egyfordulós pályázaton értékesíti a tankönyvkiadó még állami tulajdonú részét. Erre a lépésre úgy kerülhetett sor, hogy a Nemzeti Tankönyvkiadót kivették azon cégek köréből, amelyek egészét vagy egy részét tartós állami tulajdonban kell tartani. A 25 százalék plusz egy részvény eladása - tette hozzá a politikus - egy csütörtöki sajtóhírből derült ki.
Sió László szerint e lépéssel a Nemzeti Tankönyvkiadó "elkótyavetyélése" befejeződik. A kár - hangsúlyozta - több milliárd forint, ami részben az alacsony eladási ár, részben pedig az azóta elmaradt nyereség miatt érte az államot, illetve az adófizetőket.
Mint Sió László mondta, 2004-ben sajátos körülmények között tett szert Gyurcsány Ferenc kormányfő korábbi üzletfele, Erdős Ákos érdekeltségébe tartozó Láng Kiadó és Holding Rt. a Nemzeti Tankönyvkiadóra. A politikus az eladás körülményeit felidézve azt mondta: a furcsa visszalépések és kizárások miatt végül a csupán önmagával versengő Láng Holding a pályázat második fordulójában győztes árajánlata majdnem egymilliárd forinttal maradt el az első forduló legjobb ajánlatától. Ezt - tette hozzá Sió László - egy másik pályázó tette.
A politikus emlékeztetett: a döntést követően a Fidesz felszólította az ÁPV Rt. felügyelő bizottságát, hogy vizsgálja meg a privatizáció körülményeit. Érdemi vizsgálat nem történt - közölte.
Sió László szerint az elmúlt hetek tankönyvbotránya igazolja, hogy a Fidesz korábbi aggodalmai nem voltak alaptalanok.
A politikus a Sulinova Kht., illetve ennek utóda, az Educatio Kht. hétmilliárd forintos támogatását, illetve ennek az EU forrásnak a felhasználását említette. Mint mondta, ezt a pénzt nem pályázatták meg, hanem az oktatási tárca háttérintézményére bízták az összeg felhasználását.Közölte: az ebből a pénzből készült fejlesztésekkel kapcsolatban számos minőségi kifogás merült fel, ezért a Fidesz azt is várja a kormánytól, hogy vizsgálja ki e pénz felhasználásának körülményeit, számoljon el a hétmilliárd forinttal, illetve nevezze meg azokat a személyeket, akik felelősek az elmúlt időszakban nyilvánosságra került tankönyvbotrányért.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
réthelyi, hoffmann, felsőoktatás, kresz, új, idén, mentelmi jog, tilki attila, telefonadó, távközlési adó, parlament, orbán, lázár, rogán, kormány, átalakítás, iskolabotrány, szigetszentmiklós, parkolás, rokkant, kósa, schmitt, autó, védelem, testőr, bölcsőde, ferencváros, építés, UD Zrt., Dávid Ibolya, Szilvásy György, felmentés, Széll Kálmán-terv, megszorítások, konvergencia, rtl klub, tv2, mtv, tájékozódás, áder, kövér, államfő, aláírógép, semjén, göncz, fidesz, tétényi éva, esztergom, testület, költségvetés, holokauszt, áldozatok, élet menete, kiderül, választás, ház, diák, lázadás, gimnázium, navracsics tibor, Batthyányi Kázmér Gimnázium, Mede Norbert, igazgató, Orbán Viktor, diplomamunka, megtiltás, szakdolgozat, Tugló, hajléktalan, dózerolás, kilakoltatás,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|