|
Fidesz: Székely 'szorítsa be' Oszkót
MTI
2009. szeptember 23., szerda 13:24
A Fidesz azt kéri Székely Tamás egészségügyi minisztertől, hogy vegye át az egészségügy irányítását Oszkó Péter pénzügyminisztertől, "szorítsa be" a pénzügyi tárca vezetőjét; erről Mikola István, a Fidesz országgyűlési képviselője beszélt szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
Az ágazatnak szüksége van többletforrásra, a kórházi szakmai vezetők által kért 25,5 milliárd csak a minimum - mondta Mikola István, hozzátéve, hogy az ágazat lejtmenetben van, méltatlan helyzetbe került. A Fidesz szerint a számítástechnikai eszközök beszerzésére szánt 41 milliárd forintot oda lehetne adni az egészségügynek, de azzal is lehetne spórolni, ha megszüntetnék az Egészségbiztosítási Felügyeletet, vagy a 3,8 százalékos hiánycél "terhére" lehetne több pénzt adni az ágazatnak - mondta Mikola István. "Megoldás egyik lehetősége, hogy a kormányzat nem ragaszkodik a 3,8 százalékos költségvetési hiányhoz" - közölte, hozzátéve, a környező országok is ezt a technikát választják annak érdekében, hogy később ne legyen nagyobb baj a rendszer fenntarthatóságával. Mikola István elmondása szerint az idei évben az előzőhöz képest reálértéken 15 százalékot veszített az egészségügy finanszírozása, ami az idei 714,5 milliárd forintot alapul véve 100 milliárd forint "kiesést" jelent. A politikus azt javasolta a "fiatal" pénzügyminiszternek, ha ideje engedi, látogasson el egy-egy kórházba, nézze meg milyen embert próbáló munkát végeznek az orvosok. Kijelentette: a Fidesz szolidáris a kórházakkal. Mint fogalmazott, nehéz lesz ezt az évet túlélni, de együtt éreznek azokkal a betegekkel is, akiknek ellátása a pénzhiány miatt a jövő évre csúszik át. Szerinte a kórházvezetőknek ki kell tartaniuk követelésük mellett. Mikola István egyetértett a kórházvezetőkkel abban, hogy a struktúra átalakítása, az elvégzendő teljesítmények meghatározása kormányzati feladat és felelősség.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
réthelyi, hoffmann, felsőoktatás, kresz, új, idén, mentelmi jog, tilki attila, telefonadó, távközlési adó, parlament, orbán, lázár, rogán, kormány, átalakítás, iskolabotrány, szigetszentmiklós, parkolás, rokkant, kósa, schmitt, autó, védelem, testőr, bölcsőde, ferencváros, építés, UD Zrt., Dávid Ibolya, Szilvásy György, felmentés, Széll Kálmán-terv, megszorítások, konvergencia, rtl klub, tv2, mtv, tájékozódás, áder, kövér, államfő, aláírógép, semjén, göncz, fidesz, tétényi éva, esztergom, testület, költségvetés, holokauszt, áldozatok, élet menete, kiderül, választás, ház, diák, lázadás, gimnázium, navracsics tibor, Batthyányi Kázmér Gimnázium, Mede Norbert, igazgató, Orbán Viktor, diplomamunka, megtiltás, szakdolgozat, Tugló, hajléktalan, dózerolás, kilakoltatás,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|