|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Folytatódnak a tüntetések Mubarak ellen, de mellette is
MTI 2011. február 02., szerda 12:59
Már kilencedik napja gyülekeztek szerda reggel Kairó központjában, a Tahrír téren a tüntetők tömegei, hogy távozásra bírják Hoszni Mubarak egyiptomi elnököt.
A hadsereg közleményt adott ki, amelyben arra hívta fel a tüntetőket, hogy fejezzék be az utcai megmozdulásokat. "Nem megyünk el innen, nem megyünk el innen!" - skandálták a tiltakozók, még a hadsereg közleménye előtt, nem elégedve meg Mubarak keddi bejelentésével, hogy nem indul a szeptemberi elnökválasztáson, de hivatali idejét addig kitölti, s "egyiptomi földön fog meghalni". A rendőrség mintegy húsz Mubarak-hívet választott le körülbelül ezer, demokráciát követelő tüntetőről. Az államfő mintegy félezer - más forrás szerint több ezer - támogatója is felvonult. Az al-Dzsazíra katari hírtelevízió képes tudósításban számolt be arról, hogy Alexandriában összecsapott több száz kormányellenes és kormánypárti tüntető. Az egyiptomiak elküldték üzenetüket, követeléseik meghallgattattak, és ideje, hogy most segítsenek normalizálni a helyzetet Egyiptomban - közölte egy katonai szóvivő szerdán, helyi idő szerint nem sokkal déli 12 előtt az állami televízióban, egyértelmű felhívásként arra, hogy a tüntetők távozzanak az utcákról. "A fegyveres erők önökhöz fordulnak. (...) Önök vonultak az utcára, hogy hangot adjanak követeléseiknek, és önök azok, akik helyreállíthatják a normális életet" - mondta a szóvivő. A hadsereg korábban kiadott közleményeiben azt ígérte, hogy nem alkalmaz erőszakot a tüntetőkkel szemben, és közölte, hogy megérti a nép "jogos követeléseit". Többnapi példátlan szünet után helyreáll az észak-afrikai országban az internetszolgáltatás, amelyet a kormány utasítására függesztettek fel. Az állami tv azt is bejelentette, hogy rövidül a kijárási tilalom ideje: eddig délután 3-tól reggel 8-ig tartott, ettől fogva délután 5-től reggel 7-ig lesz érvényben. Fati Szurur parlamenti elnök szerdán közölte: a törvényhozás addig nem ülésezik, amíg az igazságszolgáltatás nem dönt a tavaly novemberi választások eredményeit illető panaszok ügyében. A jogi eljárások eredménye ugyanis jelentősen befolyásolhatja a parlament összetételét - tette hozzá. Ez pedig döntő fontosságú, miután Mubarak elnök kedden bejelentette, hogy a törvényhozásnak rövidesen alkotmányreformról kell tanácskoznia az idei elnökválasztás jelölési feltételeit illetően. Az állami tv jelentése szerint Szurur elmondta azt is, hogy szeretné, ha a Mubarak ígérte alkotmányreformok két és fél hónapon belül elkészülnének.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
milliárdos, gazdag, üzlet, farsang, jelmezpróba, sztárok, Király Viktor, Mádai, Egyiptom, tömegtragédia, futball, tüntetés, szurkolók, foci, halál, határsértés, csongrád megye, afgán, bevándorló, FIFA, MAgyarország, világranglista, labdarúgás, Pirner Alma, rúdtánc, nyaralás, Puskás Ferenc, Öcsi, elhunyt, emlék, Aranycsapat, Hurghada, buszbaleset, katonai repülő, An-26, magyar turista, magyar turisták, Best Reisen, magyarok, angelina, jolie, Horváth Éva, fotósorozat, Kasza Tibi, béci, való világ, időjárás, szálloda, válság, külföld, sakk, világbajnokság, válogatott, Malév, végkielégítés, csőd, abortusztabletta, pedagógusnap, demonstráció, szakszervezet, auchan, tiltakozás,
|
|