Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Fosztogatták a sérült vasúti kocsit
MTI
2008. oktober 13., hétfő 07:00
Nagy erőkkel nyomoz a rendőrség.

Nagy erőkkel nyomoznak a múlt heti monorierdői vasúti katasztrófa során összeroncsolódott kocsiból ellopott fémalkatrészek eltulajdonítói után, a rendőrök vasárnap is dolgoztak az ügyön - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
Beluzsárné Belicza Andrea elmondta, hogy a ceglédi vasútállomás egyik vágányán álló roncskocsit még péntekre virradóra fosztották ki. Az ezt a kocsit is tartalmazó személyvonat hétfőn rohant bele Monorierdőnél az előtte haladó Intercity utolsó kocsijába. A baleset következtében négyen meghaltak, több tucatnyi utas pedig megsérült. Az összeroncsolódott kocsiból a tolvajok 14, színesfémet tartalmazó fűtéscsövet vittek magukkal, ezek összértéke eléri a másfél millió forintot - tette hozzá.

A roncskocsi kifosztása nem befolyásolja a baleset körülményeinek vizsgálatát, ugyanis a rendőrség által felkért szakértők még a lopás előtt, csütörtökön elvégezték a szükséges felmérést. Most a rendőrök feltérképezik azt a környéken tevékenykedő bűnözői kört, amelynek tagjainak köze lehet a színesfémlopáshoz.
A vizsgálat egyébként ismeretlen tettes ellen, lopás bűntette miatt folyik - hívta fel rá a figyelmet Beluzsárné Belicza Andrea.

Fotó: MTI

Nincs még hozzászólás, légy te az első!
kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier