|
Futásnak eredtek a csepeliek + video
Tabu Tv
2011. szeptember 26., hétfő 09:25
A Csepel futás elnevezésű rendezvényen járt a Tabu Tv stábja, ahol az esemény egyik szervezőjét, Varga Normant kérdeztük arról, hogy milyen programokkal igyekeztek kicsábítani és mozgásra ösztönözni a csepelieket.
„Gyönyörű időnk van szerencsére, a 32. alkalommal van megrendezve a Csepel futás. Idén egy kicsit változtattunk a szervezésen és különböző programokkal próbáltuk színesíteni ezt a rendezvényt, hogy minden korosztálynak kedvezzünk. A gyerekek arcfestésen vehetnek részt, illetve lufihajtogató bohócok várják őket, továbbá sportegyesületek települtek ki, hogy bemutassák a sportágukat, amit bárki kipróbálhat, illetve az edzőkkel, sportolókkal lehet beszélgetni.” – avatta be az esemény részleteibe a Tabu Tv nézőit Varga Norman.
A szervezők egy sztárvendég meghívásával igyekeztek még vonzóbbá tenni a rendezvényt a fiatalok körében: „Ezekkel a különböző programokkal próbáltuk elérni azt, hogy minél több fiatalt megmozgassunk, de számoltunk azzal, hogy sok gyereknek ez sem elég, ezért elhívtuk nekik a közkedvelt Éder Krisztiánt, SP-t.”
„Fogyatékkal élők is képviselik magukat a rendezvényen. Például a látássérültek egy olyan ping pong asztalt hoztak ki, amin vak emberek is tudnak pingpongozni, de kerekesszékesek is megmutatják azt, hogy hogyan lehet boldogulni, különböző slalom pályán ügyeskedhetnek a látogatók. Amint látni a lufiváraknak nagy sikere van, a gyerekek élvezik, és sportágak terén is elég szép számmal összegyűltünk. A birkózóktól az íjászaton keresztül egészen a kajakosokig, nagyon sok sportág megmutatta magát, és reméljük, hogy ezzel egy kicsit meg tudjuk mozgatni Csepelt, és a sport terén egy kicsit ösztönözni tudjuk a lakosságot, hogy kedvet kapjanak itt az egészséges életmódhoz és a sportoláshoz.” – fogalmazta meg az esemény célját Norman.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
motogp, visszavonulás, Vanessa Hudgens, sport, futás, fogyókúra, Megan Fox, Brian Austin, árverés, olimpia, rekord, Varga Norman, London, maraton, Vágó Piros, Class FM, marcipánbolt, metró, alstom, próbafutás, chicago bulls, rekord bikák, Pintér Attila, PMFC, foci, ámokfutás, liege, áldozatok, merénylet, eredei zsolt, madár, cloud, pirner alma, show, rúdtánc, kalitka, páva, Zoltán Erika, koncert, Syma Csarnok, aranylemez, kajak, kenu, london, kvóta, futball, igazolás, honvéd, détár enikő, frizbi, szanatórium, pihenés, nagy tibor, világbajnok, öv, kick-box, színház, művész, Schmuck Andor, fogyás, fogadás, Schobert Norbi, buzsáky ákos, queens park rangers, premier league, Tiger Woods, golf, pénz, leggazdagabb, pénzbüntetés, Felix Magath, VfL, puskás ferenc, stadion, rákkutatás, Talmácsi Gábor, motor, Supersport,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|