Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Halálra sebezte a mangalica
zalaihirlap.hu
2010. augusztus 09., hétfő 08:57
Meghalt az a 35 éves, háromgyerekes férfi, akire vasárnap délben kerkakutasi családi házában rátámadt egy mangalica.

A 35 éves férfi egy állattartó telepen dolgozott gondozóként, de a tragédia nem ott történt, hanem saját családi házának udvarán. Az egyik mangalica támadt rá, a combját harapta meg. Munkatársával együtt mentek be a disznóólba, a kolléga a támadás után szakszerű nyomókötést alkalmazott, ám mire a mentők kiértek - a vérveszteség miatt - , nagyon rossz állapotba került a családfő. Hiába riasztották a mentőhelikoptert, a háromgyermekes állatgondozón már nem lehetett segíteni. A mentők elmondták: a férfi már a helyszínre érkezésükkor sok vért veszített. A combján, verőérnél érte az állat harapása. Több mint két órán át, öten felváltva próbálták megmenteni az életét.

- Általánosságban előfordulhat, hogy egy-egy disznó ivarszagot érezve, vagy front hatására megvadul - fejtette ki a helyszínen tartózkodó állatorvos, dr. Belső László, aki egyébként az áldozat munkáltatója is egyben. 

Dr. Belső László elmondta: tudomása szerint a 140-150 kilós mangalica korábban többször is kitört az óljából. Ez történt most is, ezért megpróbálták visszaterelni az állatot, ekkor támadt a tulajdonosára. Az áldozat állatgondozóként dolgozott Belső Lászlónál, aki úgy jellemezte, hogy dolgos, megbízható, az állatokhoz kiválóan értő ember volt. A rendkívüli haláleset körülményeit a Lenti Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek

cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei




Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier