Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Hentes és pék is termesztette a drogot
2010. oktober 27., szerda 15:09
Összesen több mint 1500 tős vadkender-ültetvényre bukkantak négy helyszínen Győr környékén. Az ültetvényeket egy gazdálkodó, egy lovardás, egy kertész, egy hentes és egy pék gondozta, négyüket a helyszínen, az ötödiket fél napos hajsza után, Győrben fogták el. A csoport Debrecenben dobta volna piacra a 600 milliósra becsült drogtermést

Nagy mennyiségű vadkendert találtak Győr környékén - közölte a Győr-Moson-Sopron és a Hajdú-Bihar megyei rendőrség. A rendőrök négy helyszínen összesen 1540 tőnyi vadkendert és kilenc kilogramm kábítószergyanús növényi törmeléket, a termesztéshez használt eszközöket, valamint 4,5 millió forint (vélhetően az első termés eladásából származó) készpénzt foglaltak le múlt kedden, egyúttal előzetes letartóztatásba helyeztek öt győri férfit is. Győrságon, Győrszemerén, Győrújbaráton és Ménfőcsanakon egyszerre, kommandósok támogatásával csaptak le a vadkender-ültetvényekre. A Győr környékén tevékenykedő csoport négy tagját a helyszínen, az ötödiket félnapos hajsza után Győrben fogták el. A csoport vezetője mezőgazdasági vállalkozó, helyettese lovardaüzemeltető, így az ő vagyonosodásuk nem volt feltűnő. A három másik tag kertész, illetve munkanélküli hentes, valamint állástalan pék.

A termesztéshez szükséges műszaki eszközökkel felszerelt ületvények között volt olyan, ahol az ól egyik felében még disznókat tartottak, a másikban pedig már vadkender termett. Takács Tibor megbízott Győr-Moson-Sopron megyei főkapitány szerint a társaság tagjai körülbelül egy éve kezdtek munkához, a termést azonban nem Győrben, hanem - egy fővárosi közvetítőn keresztül - Debrecenben dobták piacra. Infrastruktúrájuk folyamatosan bővült, amit jól mutat, hogy volt olyan telephely, amelynek jó része még ürességtől kongott. A csoport a korábban elfogott vietnami termesztőkről szóló sajtóhírek alapján gondolta ki, hogy belevág az ültetvénytelepítésbe. Az anyag minősége alapján kétezer forintért adhattak volna el egy ezzel megtöltött cigarettát, a termésből pedig 300 ezer adagra futotta volna; így a lefoglalt mennyiség értéke 600 millió forintnyira tehető.

A rendőrök egyúttal bejelentették azt is, hogy a szerda hajnali órákban, egy fertőszentmiklósi családi ház melléképületében is vadkender-ültetvényre bukkantak. Ott több mint háromszáz tő volt, termesztésével egy embert gyanúsítanak. A korábban felfedezett, vietnamiak által működtetett ültetvények közül 1200 töves volt a legnagyobb, míg a kábítószer előállítása miatt jogerősen elítélt Farkas Péter birkózó és társai körülbelül 800 növényen termesztették a drogalapanyagot.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!
kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier