|
Hunvald feleségének megzsarolása miatt nem nyomoznak Keszthelyen
MTI
2009. július 30., csütörtök 10:15
A keszthelyi rendőrkapitányság hatásköri okokból nem nyomoz annak a zsaroló levélnek az ügyében, amelyet az ingatlanpanama miatt előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György feleségének címeztek, és amelyet keszthelyi villájuk postaládájában talált - tudta meg az MTI csütörtökön.
A Népszava csütörtöki számában írt arról, hogy az erzsébetvárosi polgármester elleni fenyegető levelet a Központi Nyomozó Főügyészség nem kapcsolta a jelenleg is tartó nyomozáshoz, hanem zsarolás helyett önbíráskodásnak minősítette, majd továbbította a feljelentést a keszthelyi városi rendőrkapitányságnak. Csizmazia Péter, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense a napilap információja kapcsán közvetve megerősítette, hogy Keszthelyre érkezett a feljelentés. Hozzátette ugyanakkor, hogy a keszthelyi rendőrök Budapestre tették át az ügyet hatásköri okokból. A Népszava beszámolója szerint csaknem félmilliárd forintot kért egy zsaroló az erzsébetvárosi polgármester feleségétől. Az illető azzal fenyegetett, hogy az MSZP-s politikusra terhelő adatokat, fényképeket és hangfelvételeket hoz nyilvánosságra. "Tönkre leszel téve te is, a férjed pedig tíz évig ki sem jön a börtönből" - írta először három hete küldött levelében az ismeretlen, aki másfél millió eurót kért hallgatásáért. Pontosabban - levele szerint - csak visszakéri a pénzt, mert ennyit csalt ki tőle korábban Hunvald - nyilatkozta a Népszavának a polgármester ügyvédje. Sebes Péter szerint ez hazugság, ezért nem is fizettek az illetőnek, aki azóta újra üzent Hunvald feleségének.
Az ügyvéd szerint a zsaroló az ingatlanügyben folyó nyomozás miatt a Központi Nyomozó Főügyészség látókörébe is került, s azok közt lehet, akik terhelő vallomást tettek a polgármesterre. Az első zsaroló levél annak a keszthelyi háznak a postaládájában landolt, amelyet szerdán a Magyar Hírlap címoldalán mutatott be, mint Hunvald "luxusvilláját" - olvasható a Népszava csütörtöki számában.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Hunvald, ingatlan, panama, botrány, hunvald, bíróság, bűnös, tagadta, hunvald györgy, gál györgy, per, ingatlan, gyanusított, hunvald-ügy, büntető per, csalás, kár, Weinek Leonárd, eljárás, Hunvald György, SZDSZ, Szabó, Zoltán, hatmillió, telefonszámla, gyorgy, borton, mszp, gal, buncselemeny, elozetes, kormany, politika, gazdasag, steiner, pal, bkv, zuschlag, elozetesbn, polgarmester, vesztegetes, bajnai, gyurcsany, penz, nyitrai, zsolt, fidesz, villa, feleseg, lopas, FővárosiKözgyűlés, HunvaldGyörgy, czanik balázs, fitness, csajozás, nő, Keleti györgyi, tárgyalás, Olaszország, prostitúció, keleti györgyi, börtön, ügyvéd, németország,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|