|
Ingyen vízum a fukusimai bámészkodóknak
hvg.hu
2011. november 07., hétfő 13:15
Nem kell a vízumért fizetniük azoknak, akik Japánba utaznak, és felkeresik a márciusi földrengés és szökőár sújtotta területeket is, például a fukusimai atomerőművet. A turistáknak azonban valamilyen dokumentummal bizonyítaniuk kell, hogy valóban jártak az adott területeken.
Akkor engedik el a vízumkiváltás költéségét, ha turisták valamilyen dokumentummal - például szállásfoglalásról szóló igazolással vagy repülőjeggyel - bizonyítják, hogy ellátogatnak a márciusi katasztrófa által leginkább érintett Mijagi, Ivate vagy Fukusima prefektúrákba. A különleges engedmény november 15-én lép életbe, és öt éven át lesz érvényes.
Mintegy hatvan ország polgárainak eddig sem kellett fizetnie a rövid időre szóló vízumért, de például a kínaiaknak, oroszoknak vagy Fülöp-szigetieknek 28-56 euró közötti összegbe került a dokumentum.
A március 11-i földrengés, az azt követő szökőár és a fukusimai atomerőmű balesete miatt az elmúlt hónapokban több mint 40 százalékkal esett vissza a szigetországba látogatók száma tavalyhoz képest, s ez érzékenyen érintette a gazdaságot. A japán kormány mindent megtesz azért, hogy újra fellendítse a turizmust: októberben például bejelentette, hogy egy nagyszabású, 14 millió dolláros kampány keretében tízezer ingyen repülőjegyet fog kiosztani Japánba utazó turisták között.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Lady Gaga, Tokio, Japán, fellépés, Rihanna, Tokió, repülőtér, japán, földrengés, cunami, fukusima, radioaktív, Kobajasi, árverés, sisak, Forma-1, italautomata, wifi, asahi, forint, euró, gyengülés, japán jen, árfolyam, michlen csillag, étterem, forma-1, f1, vettel, button, tájfun, halál, ciklon, pusztítás, atlétika, vb, katasztrófa, adomány, kutatás, cukor, egészség, betegség, Universiade, vízilabda, vereség, sport, GDP, Mol, OTP, találmány, nyakkendő, madár, csiga, táplálkozás, lady, gaga, kanadai nagydíj, verseny, katy, perry, russel, brand, fukushima, meghalt, munkás, atomerőmű, reaktor, jégkorong, ausztria, szlovénia, divízió, erőmű, lakók,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|