|
Jelentősen nőtt az önkormányzatok adóssága
hir24.hu
2011. november 18., péntek 08:07
Míg a fővárosi kerületek és a megyei jogú városok adóssága tavaly 386 milliárd forint volt, mára ez a szám 16,6 százalékkal emelkedett.
A Magyar Progresszív Intézet felmérése szerint amíg tavaly a megyei jogú városok és a fővárosi kerületek adóssága összesen 386 milliárd forint volt, addig 2011-re ez 16,6 százalékkal, 450 milliárd forintra növekedett. Ez azt is jelenti, hogy míg tavaly átlagosan 109 ezer 238 forintnyi adósság jutott egy lakosra, addig az idén már 130 ezer 892 forint.
Az összegzés szerint a leginkább eladósodott önkormányzatok nem növelték akkora ütemben a tartozásukat, mint azok, amelyek kisebb adósságállománnyal rendelkeztek. Ennek nyomán - mint írták - arra lehet következtetni, hogy a jövő évben várható szigorúbb hitelfelvételi szabályok miatt sok önkormányzat még az idén igyekszik felduzzasztani a forrásait.
A jól teljesítők közül kiemelték a XIII. kerületet, ahol az intézet közlése szerint már tavaly is a legalacsonyabb volt az egy főre jutó adósságállomány. Ez 2011-ben mindössze 654 forintra csökkent, miközben még növelni is tudták az önkormányzati intézményfejlesztésre fordítandó összeget. Az V. kerületben ugyanakkor az egy főre jutó adósságállomány meghaladja az 500 ezer forintot - írták.
Az intézet az idén is összeállította az önkormányzatok összesített rangsorát: 2010-hez hasonlóan az idén is a XIII. kerület áll az első helyen, megelőzve Nyíregyházát és Kecskemétet. Tavalyhoz képest nincs változás abban sem, hogy Hódmezővásárhely, Sopron, Pécs, Dunaújváros, Szolnok, Kaposvár és az V. kerület az utolsók között van, elsősorban az egy főre jutó magas, átlagosan több mint 200 ezer forintos adósságállomány miatt.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
döntés, ítélet, kolompár orbán, dohányzás, tiltás, cigaretta, közmunka, önkormányzat, gazdálkodás, Varga Norman, London, olimpia, futás, maraton, zp, nyitás, engedély, tankcsapda, tétényi éva, esztergom, testület, fidesz, költségvetés, termál, államosítás, holding, fürdő, bölcsőde, díj, gondozás, Tugló, hajléktalan, dózerolás, kilakoltatás, hajléktalantelep, felszámolás, Zugló, bíróság, per, zsolnay porcelán, válság, ló, maradványok, lajosmizse, Roma konzultáció, pápa, cigányság, munkamegbeszélés, érd, fizetni, tízezer forint, vaddisznók, XII. kerület, Hegyvidék, kondák, fűtés, józsefváros, hideg, fagy, tél, iskolaigazgató, kirúgás, felmondás, középiskola, rendőrség, tanácskozás, kisebbség, multikulturális, ebadó, önkormányzatok, állatvédelmi törvény, otthonteremtés, kamattámogatás, Esztergom, közétkeztetés, iskola, idős, tartozás, megyei önkormányzatok, állami tulajdon, Navracsics, bkv, csőd, adósság, kormány,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|