|
Kaszinótojás landolt az Orbán-bullán
NapiászOnline / Vörös Viktória
2010. július 29., csütörtök 11:09
Feljelentette a VPOP azt az ügyvédet, aki szerdán reggel szétkente reggelijét a VPOP épületében kifüggesztett Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát. Dr. Dániel Péter a Szociáldemokrata Párt színeiben indul az őszi választásokon
Dr. Dániel Péter ügyvéd korábban már tiltakozó akciót indított az egyik közösségi portálon a NENYI, azaz a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata ellen, melyhez azóta többezren csatlakoztak. Az ügyvéd még akkor megígérte az internetes oldalon, hogy amennyiben meglátja a kifüggesztett nyilatkozatot valahol, a tettek mezejére lép. A manapság sok esetben csak "Orbán-bullaként" emlegetett nyilatkozatot elmondása szerint egyébként épp Dániel Péter ügyvéd nevezte el...
- Még én adtam ennek a demokráciaellenes iratnak az "Orbán-bulla" elnevezést - mondta el a NapiászOnline.hu-nak az ügyvéd. - Az interneten indított kezdeményezés során megígértem a hozzám csatlakozóknak, akik egyébként többezren vannak, hogy amint meglátom a kofüggesztett Orbán-bullát ügyvédi praxisom során, akkor majd én is "felavatom" valamilyen módon a valóságban is. Hiszen ha az ember hajót nevez el, pezsgőt vág hozzá. Nos én is elneveztem valamit, de én a reggelimet vágtam hozzá, elvégre az ember ne csak virtuálisan "betyárkodjék".
Dr. Dániel Péter a NapiászOnline.hu-nak elmondta, éppen ügyfelére várt a VPOP III. kerületi épületében, amikor reggelizés közben meglátta a kifüggesztett nyilatkozatot. Az ügyvéd nem gondolkodott sokáig, csőre töltött kaszinótojással a tettek mezejére lépett. A VPOP előterében mintegy negyvenen tartózkodtak, amikor az eset történt, ám senki nem szólt egy szót sem.
- Voltak úgy negyvenen a helyiségben - folytatta az ügyvéd. - Amikor felálltam és közöltem, hogy tiltakozom ez ellen a hazug és a demokráciát megcsúfoló nyilatkozat ellen, majd hozzávágtam és szétkentem rajta a kaszinótojásomat, egy pár percig mindenki döbbent csendben ült és a biztonsági szolgálat is csak 3-4 perc elteltével jött oda hozzám. Felszólítottak, hogy takarítsam el a művemet, mire én közöltem, hogy mivel ezt politikai tiltakozásnak szánom, így ennek a felszólításnak nem teszek eleget.
Az ügyvéd ezután bemet a kihallgatásra védencével és csak ezután, mintegy másfél óra elteltével szóltak a biztonsági szolgálat emberei, hogy feljelentik. Dr. Dániel Péter készségesen megadta az adatait és azt mondja, vállalja a következményeket.
- Rongálás vagy garázdaság miatt nem tehetnek feljelentést és mivel nem közölték, milyen indokkal teszik a feljelentést, így egyelőre nem tudom, mire számítsak - mondta el a NapiászOnline.hu-nak az ügyvéd. - Az viszont érdekes volt, hogy amikor a kihallgatásra mentem, több tiszt is gratulált és elmondta, ők is ellenzik a nyilatkozat kihelyezését. Nem tudom, milyen büntetésre számítsak, hiszen nem tudom, konkrétan milyen indokkal jelentettek fel. Azt viszont állítom, hogy ha tudnám, hogy 10 évet kapok ezért a tettért, akkor is megtenném mégegyszer.
Dr. Dániel Péter ezzel egy "Kaszinótojást a bullára!" mozgalmat szeretne létrehozni, amelyben felszólítja a nyilatkozat ellenzőit, hogy cselekedjenek hasonlóképpen és a kezük ügyébe eső ételt, körömlakkot, egyéb alkalmatosságot kenjék szét a nyilatkozaton, így tiltakozva annak antidemokratikus mivolta ellen.
Eddigi hozzászólások:
| "Viki" - 2010-07-29 12:21:53 |
Teljes mértékben egyetértek Dr. Dániel Péter ügyvéddel. Rendkívül sajnálom, hogy az állampolgárok nem merik felvállalni a véleményüket. Ezzel úgymond beleegyezését adja Mo. az antidemokratikus intézkedések véghezviteléhez.
Nem árt komolyan venni ezeket a dolgokat, mert a későn ébredés hatalmas károkat okoz az országnak, nem utolsósorban nekünk - állampolgároknak.
|
| Patkós Csaba - 2010-07-29 15:00:02 |
Teljesen egyetértek én is a fickóval! A történelmi példáink is bizonyítják, hogy a bamba birkanyáj rövid idő alatt elfogadja és passzív szemlélője a kialakuló dikta túrának...szerintem ezt most talán kihagy6nánk!
|
| Kovacs Krisztian - 2010-07-29 15:08:23 |
Ha Daniel elvtarsnak is jo a 10 ev, en benne vagyok!
|
| Nimbusz - 2010-07-29 17:40:06 |
Gratula!!!!
Én is tagja vagyok az említett fészbukos csoportnak...
|
| fo-lak - 2010-07-29 22:19:49 |
Dániel Péter nagyon rossz példát demonstrál, nagy társadalmi veszélyességgel, főleg, hogy mindezt ügyvédként, a jog képviselőjeként teszi.
Én bizony megadnám neki a kért tíz évet, mert aki ezt nem tiszteli,az önkényes és társadalmon kívüli, amolyan bunkó szocialista. Ha Buday Györgyöt le lehetett tartóztatni, akkor ezt a vörös ellenállót is, ugyan úgy, mint ahogy a szocializmusban tették azzal, aki Lenin, Marx, vagy Sztálin portréjával tette mindezt.
Az ilyen bolsi ügyvédfélék ezek szerint nem tisztelik a márciusi ifjak nyilatkozatát, vagy az amerikaiak függetlenségi nyilatkozatát sem. Ahogy Amerikában, Franciaországban, vagy a nyugat civilizált felében sem engednék meg ezt büntetlenül neki, úgy itt sem szabad. Igen is súlyosan meg kell büntetni és fizettetni vele a teljes károkozást, meg legalább a pofájába kenni pár száz tojást. Nem beszélve arról, hogy az ország nagy részének szimpatikus a Nemzeti Együttműködés Rendszere mint nyilatkozat és mint akarat nyilvánítás. Ez a pojáca ügyvéd ezen emberek együttérzését ugyanúgy megsértette, szembehelyezkedett velük, mint ahogy a nyilatkozatban kifejtett együttműködés iránti törekvéssel is. Ezek az áskálódó, megbékülést nem akaró gyűlölködő embereknek semmi keresni valójuk a jobb érzésű, megnyugvásra, együttműködésre törekvő emberek társadalmában.
.
|
| kékharis - 2010-07-30 00:56:48 |
Ez ám az igazi tökös szocdem, aki ha nem tetszik valami, odabaszarint egy kaszinótojást, majd ebből mozgalmat kíván csinálni... Nem egy nehezen nevelhető kiskamasz, hanem egy ügyvéd... Nyilván nincs semmilyen törvényes, de legalább civilizált eszköze, hogy nemtetszését nyilvánítsa. Szánalmas. (Mondjuk, az itt közölt fotó alapján azon se lepődtem volna meg, ha tojásgránátot hajigál, grat a képszerkesztőnek.)
|
| zoltai sándorné - 2010-07-30 10:42:24 |
Szánalmas,vagy csak buta Ön ügyvéd"ÚRRRRR"BRRRRRRR!!!!
|
| Gyuri49 - 2010-07-30 19:48:08 |
A legnagyobb tiszteletemet fejezem ki az ÜGYVÉD ÚRNAK!!! Nagyon kiváncsi lennék arra, hogy akik itt (és máshol) nemtetszésüket fejezik ki, azok akkor is bőszen védték a vélt demokráciájukat amikor a \"békés tüntetők\" WC-t csináltak a parlament előtti térből, amikor azok a \"forradalmárok\" felgyújtották az MTV székházat, amikor autókat törtek össze, stb.!
Kedves exkomcsi \"barátaim\", akkor is igy védtétek a hazát, a demokráciát? KÖSZÖNÖM Dr. Dániel Péter ÚRNAK, hogy helyettem is megtette azt amit annak a 2.7 millió magyarnak is meg kellene tennie, akik a fideszre szavaztak!!! Helyettük is cselekedett!
|
| Gyuri49 - 2010-07-30 19:59:28 |
fo-lak - fo-lak@altavizsla.hu - 2010-07-29 22:19:49
Kedves Barátom!
Ezek szerint te nem olvastad el azt a förmedvényt amit orbán és barátai agyaltak ki?! Vagy te nem veszed észre benne az arroganciát, mert a hozzád közel állók írták!
Hogy lehet úgy összefogásra buzdítani, ha közben megalázzák benne azokat akik nem a jelenlegi koalícióra szavaztak? Kérlek olvasd el, mert én már számtalanszor elolvastam és nem tudok másra következtetni! Úgy jellemezném, hogy azt a fércművet, hogy "az oroszlán kérdezi a kisnyulat, mielőtt fel akarja falni: kisnyuszi, én nem is értem, hogy te miért nem akarsz velem barátkozni?" Szerencsére a fidesz féle oroszlánt majd le lehet váltani, el lehet zavarni, csak addig még végig kell szenvednünk legalább négy évet!!!
|
| Alcatne - 2010-07-31 04:06:21 |
.... így lesz a zugügyvédkedésből, jólmenő sztárügyvéd :) a legtutibb reklám és hírdetés!
|
| Gyuri49 - 2010-07-31 18:24:04 |
(néhány napja már lejegyeztem itt, de nem jelent meg, ezért ismét megpróbálom beküldeni!)
A legnagyobb tiszteletemet fejezem ki az ÜGYVÉD ÚRNAK!!! Nagyon kíváncsi lennék arra, hogy akik itt (és máshol) nemtetszésüket fejezik ki, azok akkor is bőszen védték a vélt demokráciájukat amikor a "békés tüntetők" WC-t csináltak a parlament előtti térből, amikor azok a "forradalmárok" felgyújtották az MTV székházat, amikor autókat törtek össze, stb.!
Kedves exkomcsi "barátaim", akkor is így védtétek a hazát, a demokráciát? KÖSZÖNÖM Dr. Dániel Péter ÚRNAK, hogy helyettem is megtette azt amit annak a 2.7 millió magyarnak is meg kellene tennie, akik a fideszre szavaztak!!! Helyettük is cselekedett!
|
| Naplovas - 2010-08-02 10:00:17 |
Péter nem csak papolt,de a tettek mezejére is lépett! Csak azt sajnálom,hogy nem lehettem ott és nem láthattam,mikor azt a förmedvény bullát megtisztelte a tojással!
|
| Molnár Péter - 2010-08-03 22:21:30 |
A vád valószínűleg felségárulás lesz, barátaim.
|
| Hozzászóló - 2010-08-06 09:31:58 |
Kedves fo-lak és Kékharis!
Én is kíváncsi lennék rá, hogy amikor gyujtogattak és romboltak akkor mennyire védte/védték a demokráciát. De minimum szánalmas hogy Budaházihoz hasonlítunk egy \"gyerekcsíny\" sujú tiltakozást. Én lennék a legboldogabb (meg azok az emberek akiknek az autóit kigyujtották a demokrácia védelme címszóval) ha ez lenne a legszörnyűbb tett \"tökéletes\" kis Országunkban. Ja és még valami: Márciusi kiáltvánnyal és Függetlenségi nyilatkozattal párhuzamba állítani ezt az Orbánista szöveget??? csak 1apró különbség a teljesség igénye nélkül: a kiáltvány és a Függetlenségi nyilatkozat is, az elnyomás idejében (vagy fordulójában) született, hogy létrehozzon valamit ami ez ellen küzd és/vagy alapokat teremtsen egy jobb jövőnek és nem a demokrácia kellős közepén írodtak azért hogy agymosás részeként töröljék az emberekből azt a keveset amit 20 év alatt eltudtak érni. Nem mindegy hogy mikor és milyen társadalmi hangulatban lógatunk kiáltványokat kötelező jeleggel. Ha mindegy volna akkor a vörös csillagokkal és a kommunista szobrokkal sem volt semmi gond!
Nem kell ezzel egyetérteni, de nem is kéne \"terroristává\" kiálltani :-)
|
| pléhgége - 2010-08-09 10:06:27 |
Gratula az ügyvéd úrnak, ne féljen! Emlékeim szerint voltak kordonbontó engedetlenek is, köztük több jogot végzett ( de nem ügyvéd, mert dolgozni még nem dolgozott semmit hisz politikus, az meg ugye nem szakma csak egy állapot) és a bíróság sem találta kellően elítélendőnek tettüket.
|
| Kari - 2010-08-10 11:37:08 |
Szánalmas ! Ettől még a Fidesz kétharmados, Orbán a miniszterelnök és Kövér Laci a házelnök ! :-) Nagyon szar lehet dániel petyának minden reggel erre kelni...:-) Megnézném a pofázmányát !
|
| "pepe" - 2010-08-30 13:32:10 |
Én szivem szerint rá is szarnék arra az irományra.
De talán nemsokára felszáll a narancssárga köd is, bár ebben csak reménykedni lehet.
|
| Zomby - 2010-11-15 10:59:20 |
Nagyon remélem, hogy azok, akik itt fikázzák
az ÜGYVÉD URAT, majd ha felébrednek a kómából, ami miatt azok is szívnak, akik nem kábszeresek, hogy nyíltan elnézést kérnek a balfék szavazatuk maitt! Ezért jutottunk idáig, mert sok birka megy a DIKTÁTOR után!
Zomby
|
| Stáry Lóránt - 2010-11-15 20:37:36 |
Van jelentéktelen kisebbség akinek tetszettek a kordonok. Nekik a kordonok voltak a demokrácia bástyái, a kordonbontók pedig a demokrácia ellenségei.
Egy ügyvédnek tudnia kell, hogy alkotmányozni csak kétharmados többséggel lehet. Mi azért adtuk a szavazatainkat, hogy legyen új alkotmányunk. Legyen vége a nemzet kirablásának, a börtönlakó MSZP-sek
garázdálkodásának.
Ügyvéd úr! Mi már csak kordonok nélkül szabadon szeretjük !
Viszont megértjük, hogy Önök kordonok mögött rettegve, féltve a zsákmányt.
|
| Cocles - 2010-11-19 18:08:55 |
elsőfokú egyismeretlenes egyenlet: ha 6 hónap alatt diktatúra alakult ki, akkor 8 év alatt mi?
|
| tojanos - 2010-11-20 08:12:07 |
Valamikor Rákosi elvtárs idejében is voltak a közületeknél, kötelezően elhelyezendő dolgok (pl: Rákosi elvtárs szobra a tanácselnök asztalán, a három nagyvezér egymásmellet, a falon).
Még a mi NAGYEMBERÜNK fényképe nem kötelező (bár én már láttam).
|
|
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Magyar, vízilabda, Bajnokok Ligája, Európa-bajnokság, energiaital, ÁNTSZ, Heim Pál, rosszullét, Story, ötcsillagos, díj, Tóth Gabi, Gundel Takács, földgázszállítás, orbán viktor, uzsorások, Borsod, Miskolc, uzsorakölcsön, malév, csőd, Nagy Fogyás, Schobert Norbert, Update, fitnesz, MALÉV, kárpótlás, utasok, állam, Majka, póker, pókerdiploma, kisfia, Aplle, iPhone, Kína, sorsolás, Putnok, Készenléti Rendőrség, lovas rendőrök, falopás, bortermelés, borászat, bor, drágulás, áremelés, MRW, Gotti, videoklip, Csibész sorsok, rap, Schmallenberg-vírus, Európa, szarvasmarha, birka, kór, rihanna, koncert, eses, Dzsudzsák Balázs, Dinamo Moszkva, foci, MTV, fiatalok, szex, reality, trend, vilmos, herceg, kate, middleton, Orbán Viktor, békemenet, fidesz, Beckham, Messi, Ronaldo, nyenyi, greenpeace, dr dániel péter, nenyi, orbán bulla, Orbán, dániel péter, Dániel Péter, Wittner Mária, Facebook, magánnyugdíj-pénztár,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|