Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Kecskét kap Orbán Viktor
FH
2010. augusztus 11., szerda 14:44
Több mint háromszáz szikszói árvízkárosult család aláírásával ellátott petíciót szeretne átadni csütörtök délután a város küldöttsége a Parlament főbejáratánál Orbán Viktor miniszterelnöknek.

Az szikszói árvízkárosultakból álló delegációt a település polgármestere Füzesséri József vezeti. A petíció mellett ajándékot, egy kecskét is visznek a küldöttek, szimbolizálva ezzel, a kárt okozó Vadász patak a magyar állam tulajdona, annak minden hasznával és felelősségével - közölte a Független Hírügynökséggel Maros Éva az önkormányzat szóvivője.

A szikszóiak még július 17-én a településen tartott tiltakozó fórumukon az igazságos segítségnyújtásra hívták fel a magyar kormány figyelmét. Akkor elmondták: a májusi és a júniusi árvízi tragédia után a károsultak nem tudnak önerőből talpra állni. Nyílt levélben kérték a kormánytól: változtasson azon a döntésén, hogy csak azokat az ingatlantulajdonosokat segítik állami támogatással, akiknek a kormány által megjelölt időpontig összedőlt a házuk. Sem azoknak nem kívánnak segíteni, akiknek a kiszáradás után válik lakhatatlanná a házuk, mint ahogyan azoknak sem, akiknek komoly szerkezeti károkat szenvedtek el otthonaik.

Bakondi György miniszteri biztos 2010. július 19-én keltezett, Szikszó polgármesterének címzett levelében arról ír, az önkormányzat vegye fel a kapcsolatot a karitatív szervezetekkel, ahol egy együttműködési megállapodás keretében lehetőség van a nagyobb károkat szenvedett, de nem életveszélyes állapotban lévő lakóházak helyreállításához jelentős forrásokhoz jutáshoz. A Magyar Ökonomikus Szeretetszolgálat arról tájékoztatta Füzesséri Józsefet: Szikszó nem szerepel ilyen formában a támogatott települések között - fűzte hozzá a szóvivő.

A szikszói petícióban a következőket kérik a magyar kormánytól:
hozza nyilvánosságra a magyar kormány az általa készített ingatlanonkénti károk felmérését. Tájékoztassa az ingatlantulajdonosokat a felmérés eredményéről. Az egyedi károk ismeretében tulajdonosonként nyújtson segítséget az állam az újjáépítéshez.

Füzesséri József azt közölte: a szikszói emberek megértik az ország helyzetét. A kormány döntését viszont, ami semmibe veszi a jajkiáltásukat, nem tudják elfogadni. Petíciójukra szeptember 1-éig várják az érdemi választ. Ha ez nem történik meg, akkor a szikszói árvízkárosultak az igazukat nemzetközi bíróságon kívánják érvényesíteni.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!
kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier