|
Kézigránát ölte meg apát és anyát
MTI
2008. november 19., szerda 08:04
Feltehetőleg egy kézigránátot dobtak be egy családi ház ablakán Pécsett kedden éjjel, a robbanásban az ott lakó pár életét vesztette, két gyermekük könnyebben megsérült.
A családot kedden 22 óra 45 perckor, Fejlődés utcai otthonukban, televíziózás közben érte a támadás. A szülők a helyszínen meghaltak, a gyermekeket - az egyik három, a másik ötéves - a mentők sokkos állapotban szállították kórházba - tette hozzá a Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.Zsobrák Péter beszámolt arról, hogy a rendőrség külön nyomozó csoportot állított fel az ügy kivizsgálására. Kitért rá, hogy az áldozatok romák, de a vizsgálat eddigi adatai szerint nem etnikai jellegű támadásról van szó, az elhunyt férfi életmódja alapján ismert személy volt rendőrségi körökben.
Az MTI tudósítója a helyszínen látta, hogy rendőrség munkatársai kordonnal zárták körül az ingatlant, azonnal megkezdődött a helyszínelés az épületben és annak kertjében, szerda hajnalra tűzszerészek is érkeztek, hogy esetleges további robbanószerkezetek után kutassanak.
Az MTI által megkérdezett szomszédok közül többen hallották a robbanást, de ennél többről nem tudtak beszámolni.
A tett színhelyétől két háznyira lakó Kovács Olivér, akinek a meggyilkolt férfi a nagybátyja elmondta: a kézigránátos támadásról a rendőröktől hallott. Az áldozat "autóüzletekkel" foglalkozott, azt azonban nem tudja voltak-e haragosai.
Fotó:MTI
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
Nincs kapcsolódó cikk
 |
cimkefelhő |
 |
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|