Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Kidobták Morvait egy pécsi gimnáziumból
hir24.hu
2011. november 25., péntek 08:24
Kirakták a pécsi Gandhi Gimnáziumból Morvai Krisztinát, ahol rendhagyó történelemóra keretében tartott volna előadást. A szülők kérése volt, hogy távozzon.

Morvai Krisztina nem tarthatta meg a korábban leegyeztetett előadását a pécsi Gandhi Gimnáziumban, ugyanis megkérték, hogy távozzon. Erről maga az érintett jobbikos politikus beszélt egy pécsi fórumon, amelyet a cigány-magyar együttélés problémáival kapcsolatban rendeztek.. A Gandhi igazgatója szerint az iskolába járó szülők kérték Morvai távozását - számol be a Pécsma.hu.

Az előadáson Morvai felidézte, nemrég országjárásba kezdett, s olyan települések, közösségek jelentkezését várta, ahol feszültséggel teli a romák és a többségi társadalom együttélése.

A politikusnő – elevenítette fel – épp emiatt fogadta örömmel a pécsi Gandhi Gimnázium meghívását, ahol többek között az iskola tanulóinak egy rendhagyó történelemórát tartott volna, amelyen a roma diákok – az együttélésből fakadó feszültséggel kapcsolatos – álláspontjára lett volna leginkább kíváncsi. Erre azonban nem kerülhetett sor.

Éppen az intézmény vezetőségével beszélgetett, amikor az iskolatitkár „fontos telefonhoz” hívta a Gandhi igazgatóját, aki visszatérve közölte vele, hogy mégsem tarthatják meg az előre megbeszélt programokat.

- Van egy befolyásos pióca réteg (cigányok és nem cigányok), akik a cigányság nyomorúságából élnek. Ezek szemét szúrja a kisebbség olyan valódi problémáinak felvetése, mint a segélyfüggőség, a lumpen élet fenntartása és a családonkénti hét-nyolc gyerek – fogalmazott hallgatósága előtt Morvai Krisztina. Hozzátette: a tisztességes cigányságnak és a magyarságnak közös problémái vannak.

A Gandhi Gimnázium igazgatója a Pécsma.hu-nak nyilatkozott az esetről. Mint azt Gidáné Orsós Erzsébet elmondta: néhány szülő kérte, hogy ne tartsa meg a történelemórát Morvai Krisztina, s ezt napközben az iskolatitkárnak is jelezték. Ő pedig mérlegelés után úgy döntött, hogy enged a szülőknek, s ezért kérte az európai parlamenti képviselőt a távozásra, aki ezt tudomásul vette.

Mint mondta, mindez még az európai parlamenti képviselőt egy, az uniót bemutató projektjük keretében hívták meg az iskolába, de ugyanígy tettek más EP-képviselővel is.

Az igazgatónő szerint ugyanis a program keretében mindössze az unióról szerettek volna a diákoknak ismereteket átadni. Ő egyáltalán nem hitte volna azt, hogy problémát okozhat Morvai.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!
kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier