|
Kisvárdán is mosolyognak a kukásautók
2009. május 02., szombat 05:07
Magyarországon Budapest után immáron Kisvárdán is gyerekrajzzal díszített molinók kerültek a szemétszállító autók oldalára. 2009 tavaszának első hónapjában a Fiatalok Kisvárdáért Szervezete (FIKISZ!) rajzpályázatot hirdetett óvodás és általános iskolás gyerekek számára "Az én tiszta városom" címmel.
A több mint 200 beérkezett pályamű mindegyike színes, ötletes és optimista volt. A kisvárdai rajzok külön érdekessége, hogy a szelektív hulladékgyűjtés nagyon sok rajzon szerepel, annak ellenére, hogy – bár a gyerekek tudják a fontosságát és a rajzok szerint azzal is tisztában vannak, hogy miként kell szelektíven gyűjteni a szemetet- de helyben nincs lehetőségük a gyakorlati alkalmazásukra.
“A fantasztikusan kreatív és igényesen kidolgozott pályaművek azt sugallják, hogy van remény egy tisztább városra Kisvárdán is. Ennek mihamarabbi megvalósítása érdekében szervezetünkkel igyekszünk minél többet tenni Kisvárda tisztaságáért, a környezettudatos életforma népszerűsítéséért. „A „Mosolygó Kukásautók” projekt csak az egyik eleme volt egy programsorozatnak, amelyben környezeti nevelés témakörében tartott előadásokat, gyerekek számára rendezett futball és kézilabdatornát, valamint „Szemétszedő Szombat” elnevezéssel várostisztítási akciót szerveztünk”.- nyilatkozta Lippai Hunor, a FIKISZ elnöke, aki kiemelte a helyi hulladékszállítással foglalkozó cég önzetlen segítségét és megköszönte együttműködésüket.
A díjazottak:
Szántó Bálint, Kisvárda, Császy úti óvoda.
Rácz Ivett, Kisvárda, Református Általános Iskola és Gimnázium, első osztály.
Belinszky Blanka, Kisvárda, Somogyi Rezső Általános Iskola, első osztály.
Jónás Julianna, Kisvárda, Várday István Tagintézmény, 6. osztály.
A négy boldog nyertes egy életre szóló élménnyel gazdagodott: rajzaik ez év végéig díszítik Kisvárda kukásautóinak oldalait, majd az év utolsó napján a díjazottak hazavihetik a molinókat.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
Nincs kapcsolódó cikk
 |
cimkefelhő |
 |
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|