|
Magyarországon is van járványt okozó spanyol uborka
FH
2011. május 30., hétfő 08:30
Mégis került Magyarországra abból a spanyol uborkából, amely a gyanú szerint a halálos áldozattal is járó hasmenéses járványt okozta Németországban. Egy kisebb szállítmány valószínűleg Csehországon keresztül érkezett egy békéscsabai és egy fővárosi forgalmazóhoz.
Azt egyelőre nem tudni, hogy a néhány tucat uborkából adtak-e el, és azt is vizsgálják, hogy valóban tartalmazza-e a fertőző baktériumot - számolt be az RTL Híradója vasárnap.
Oravecz Márton, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH) elnökhelyettese az RTL Híradójának elmondta: Az első adatok alapján kevés mennyiség, de érkezett Magyarországra. Az, hogy pontosan mennyi került forgalomba, hétfő reggelre derülhet ki.
A néhány tucat uborka egy békéscsabai és egy budapesti üzletbe került. A budapesti vállakozó azt állította az ellenőröknek, hogy megsemmisítette a zöldséget. Az ÁNTSZ-nél azt mondják, aki jól megmossa, és meg is pucolja az uborkát, elkerülheti a fertőzést. Az ÁNTSZ keresi azokat is, akiknek megy a hasuk, és nemrég Németországban jártak. Egyelőre öt ilyen ember jelentkezett orvosnál, mindannyiuk mintája negatív.
Németországban szombaton jelentették be, hogy 10-re nőtt a járvány halálos áldozatainak száma, és csaknem 300-an vannak válságos állapotban. A betegség már megjelent több európai országban is: például Svédországban, Hollandiában és legutóbb Franciaországban.Jörg Debatin, az egyik német kórház igazgatója szerint sok vérre van szükségük a járvány miatt. Annyi kell egyetlen nap, mint máskor egy hét alatt.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
konzerv, átcímkézés, tolna megye, Győzike, adócsalás, Gáspár Evelin, Gáspár, plasztika, import, oroszország, uborka, járvány, Németország, eredet, Németország, csíra, fazekas sándor, demonstrálás, vámház, piac, gyümölcs, zöldség, ÁNTSZ, figyelmeztetés, áldozat, madárinfluenza, H5N1, Hongkong, AIDS, AIDS világnap, MTV, HIV-fertőzés, bárányhimlő, facebook, vírusüzlet, vírus, ellenszer, felfedezés, gyógyszer, kukorica, vetőmag, génfertőzött, gyilkosság, méreg, édesség, iskola, diák, rendőrség, fertőzés, németország, baktérium, hányás, hasmenés, HIV, rab, rendőr, köpött, Mariupolban, hepatitisz C, emberkereskedelem, trójai, android, első, rio, brazília, szifilisz, prostituált, aids, meleg, melegfelvonulás, antibiotikum, fertoz, rakkelto, mez, veszelyes, drog, kabitoszer, fecskendo,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|