Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Még nincs vége a lakáshitelek bedőlésének
MTI/FigyelőNet
2010. március 12., péntek 11:27
Már csökken a bedőlő ingatlanhitelek száma, de a válság mélypontját még nem értük el, mondta egy interjújában Farkas Ádám, a Pénzügy Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke.

Az elnök kiemelte, hogy a bankok tavaly év végéig bő 60 ezer lakáshitelt strukturáltak át, de nem lehet tudni, hogy az ügyfelek az így kapott könnyítéssel képesek-e fizetni a törlesztő részleteket. Farkas Ádám arra számít, hogy az év második felében a bankok hitelportfólióinak minősége javulni fog. Arra a kérdésre, hogy vannak-e még a Capital Partnershez hasonló ügyek, igennel válaszolt. "Azt kell látni, hogy időről időre újratermelődnek olyan helyzetek, olyan struktúrák, ahol a fogyasztók széles rétegeit megtévesztik, mert a csodára való fogékonyság, úgy tűnik, megvan. Most jelentettünk be az illetékes rendőrséghez olyan piramisjáték-gyanús ügyeket, amelyekben befektetésekre csodaszerű hozamokat ígérnek." - mondta Farkas Ádám.

A 4-5 százalékosnál magasabb, és kockázatmentesnek mondott hozam mindenképpen gyanút kell hogy keltsen mindenkiben - adta meg a sorvezetőt az elnök. Abban, hogy a válság ilyen súlyos következményekkel járt Magyarországon, egyértelműen szerepet játszott az ország nagyon erőteljes külső eladósodása, s ezen belül a lakosság  devizában történt eladósodása. Arról érdemes szakmai vitát folytatni, hogy ebben mi volt a felügyelet szerepe - válaszolta arra a felvetésre, hogy Orbán Viktor szerint a felügyelet is közreműködött abban, hogy a válság ekkorát ütött Magyarországon.

Emlékeztetett arra, hogy a devizahitelek felfutása idején  bőséges és olcsó likviditás állt rendelkezésre a nemzetközi piacokon, ami tompította a veszélyérzetet, de az egész válság alatt nem volt probléma a bankok tőkehelyzetével, "ilyen értelemben úgy vélem, a felügyelet jól végezte a feladatát" - mondta. "Ugyanakkor az egy valós kérdés, hogy a devizahitelezés felfutását meg kellett volna-e akadályozni, és miként, bár ezt szakmai, és nem politikai kérdésnek tartom" - szögezte le Farkas Ádám. A felügyelet és a jegybank összevonásának esélyét firtató kérdésre elismerte, hogy a  válság egyik világszintű tanulsága az volt, hogy nem volt megfelelő az egész pénzügyi rendszer stabilitásárét viselt jegybanki felelősség és az egyedi intézmények felügyeletét ellátó intézmények - felügyeleti tevékenységek összhangja, ezért ezt az összhangot erősíteni kell. A kérdés ezután az, hogy ennek mi legyen az intézményi kerete. A felügyelet és a jegybank összevonása mellett a másik lehetőség a PSZÁF függetlenségének jelentős megerősítése és a két intézmény, illetve a Pénzügyminisztérium folyamatos együttműködéséért felelős Pénzügyi Stabilitási Tanács létrehozása volt és a kormányzat e mellett döntött.

"Úgy érzem, hogy ez az intézményi felállás jól működik, jó az együttműködés a jegybank és a felügyelet között, jelentősen javult az elmúlt egy évben, és nagyon bízom abban, hogy ez a felállás meg tudja előzni hasonló típusú válságok kialakulását" - mondta. Végül a fideszes Varga Mihály véleményét cáfolva leszögezte: "Nem tartom magam politikai kinevezettnek, hiszen soha életemben semmilyen politikai erőhöz nem volt közöm, a PSZÁF vezetését pedig kimondottan szakmai feladatnak tartom. (...)  A sikerhez természetesen szükség van valamiféle bizalomra is; ebben a pillanatban a Parlament bizalmára, hiszen a felügyelet független intézményként a parlamentnek tartozik beszámolni. Ha a következő kormány úgy ítéli meg, hogy ezt a munkát megfelelően végzem, akkor rajtam nem fog múlni az együttműködés"

Eddigi hozzászólások:
 czeitlinger sandor - 2010-03-13 09:09:22
  Ehez csak röviden ,tudták ezt sokan a pénzügyi szakon ,igazi karakán fa..gyerekek ,de adták mindenkinek , csak vigye ,.most meg stipi-stopi viszi a Bank a szegény Bank.- ENNYI
kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier