|
Megkezdődött a karneváli hét Debrecenben
MTI
2011. augusztus 15., hétfő 15:34
Estike napján, azaz hétfőn megkezdődött az augusztus 20-i virágkarnevált felvezető kulturális programsorozat, a karneváli hét Debrecenben.
Az idén először a karneváli hét napjait egy-egy virágnévre keresztelték át, amely jelképezi az aznapi programokat is - jelentette be a helyi Kölcsey központban tartott hétfői sajtótájékoztatón Cs. Tóth János, a Főnix Rendezvényszervező Kft. ügyvezetője.
A karneváli hét estikének nevezett hétfői nyitónapján a virágok vannak a középpontban egyebek mellett a 80 éves Debreceni Fotóklub kiállításán, valamint a kaktuszbemutatón, a III. Debreceni Virágkötészeti Versenyen, de természetesen a helyi Tiszta udvar - Rendes ház díjátadó ünnepségen is.
Orgona napján - kedden - Somogyi-Tóth Dániel és Sárosi Dániel orgonaművészek közreműködésével komolyzenei hangversenyt rendeznek a 200 éve született Liszt Ferencre emlékezve, de ezen a napon lesz a helyi ifjúsági fúvószenekar és a mazsorett csoport közös műsora is.
Viola napja - szerda - főként a táncosoké: 650 táncos közreműködésével rendeznek táncházat Debrecen főterén, pipacs napján - csütörtökön - pedig egyebek mellett virágos hajkarnevál, divatshow, lovagi torna és tánckavalkád várja az érdeklődőket a cívisvárosban.
A virágkarnevált megelőző nap - péntek - névadója a királyliliom, amikor is "nagy Lajos király és udvara" fogadja a karneválra érkezőket; a programban a Szent György Lovagrend és a Primavera tánccsoport tagjai is közreműködnek.
Augusztus 20. százszorszép napja lesz Debrecenben: előbb katonai tiszteletadással felvonják az országzászlót, majd old timer autók és virágokkal feldíszített kerékpárok menetével megkezdődik a virágkarneváli felvonulás. A több millió szál virág felhasználásával feldíszített 13 virágkocsi között a menetben 13 külföldi és 9 magyarországi művészeti csoport szórakoztatja produkciójával a közönséget.
A karneváli menet a debreceni Nagyállomástól a Nagytemplom mellett elhaladva érkezik majd meg a Nagyerdei Stadionba. A karnevál résztvevőinek biztonságára több száz rendőr, biztonsági őr, polgárőr és közterület-felügyelő vigyáz - hangzott el a sajtótájékoztatón.
A százszorszép napi programok este tűzijátékkal és utcabállal fejeződnek be, a karneváli hét azonban vasárnap, nefelejcs napján is folytatódik egész napos programsorozattal. Az utolsó "karneváli virágnap" a szervezők reményei szerint azt is sugallja majd a résztvevőknek, hogy ne felejtsék el a debreceni virágkarnevált, s ha tehetik, jövőre is vegyenek részt a színpompás virágünnepen.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
rekordok, bl, létavértes, gyermekmoelsztálás, pedofil, erőszak, Bodroghalma, mészáros, gyilkosság, életfogytiglan, budapest, jégkorong, olimpia, divizió, debrecen, bombariadó, diák, fradi, újpest, jegyár, parkolás, rokkant, kósa, WAKO Pro, K-1, Laszák, Benedek, éttermek, értékelés, elsők, Kemény Dénes, plimpiai keret, vízilabda, Debrecen, Magyar Kupa, MTK, felsőoktatás, továbbtanulás, pontszám, államilag, Szolnoki Olaj, Eurochallenge, mezőtúr, jogászképzés, államilag támogatott, önköltség, Ebes, karambol, baleset, 4-es, richter, orbán, üzem, kecskemét, videoton, ligakupa, jog, túljelentkezés, diploma, finanszírozás, mobil, gyár, hiány, nyomozás, DVSC, Újpest, allergia, beteg, tavasz, virágzás, fák, Jakabos Zsuzsanna, Cseh László, úszó bajnokság, horogkereszt, down-szindróma, Gombos Edina, tanya, Somogy, pihenés, család,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|