|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Mennyi a már sok cukor?
hvg.hu 2011. augusztus 16., kedd 10:57
Japán és amerikai kutatók legújabb tanulmánya szerint az eddigi maximálisan ajánlott napi cukorbevitel is növeli a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának a kockázatát.
A Központi Táplálkozási Útmutató azt javasolja az amerikaiaknak, hogy az elfogyasztott cukor a napi kalóriabevitel maximum 25 százalékát tegye ki. Ez azonban amellett, hogy soknak tűnik, az orvosok véleményét is megosztja. A japán kutatók és a California Egyetem tudósainak tanulmányából ugyanis kiderült, hogy azok a felnőttek, akik sok cukrot fogyasztanak, jelentősen növelik a szívbetegségek kialakulásának a kockázatát.
A tanulmányba 48, tizennyolc és negyven év közötti felnőttet vontak be, akiket megkértek, hogy a vizsgálat előtt öt héttel jelentősen korlátozzák a cukorbevitelüket. Ez után két héten keresztül a napi kalória bevitel 25 százalékának megfelelő olyan cukrot kellett fogyasztaniuk, mint például a fruktóz, a magas fruktóz tartalmú kukoricaszirup, vagy a glükóz.
Ezután a kutatók megállapították, hogy az önkéntesek vérében megemelkedett az LDL koleszterin, a triglicerid valamint az apoliprotein-B fehérje szintje – vagyis azoknak a komponenseknek az aránya, amelyek érelmeszedésre hajlamosítva növelik a szívbetegségek kialakulásának a kockázatát. "Az új eredmények azt mutatják, hogy azoknál, akik napi 25 százalék hozzáadott cukrot fogyasztanak – mint például a fruktóz vagy a glükóz – ezek a különböző kockázati faktorok együtt fokozzák az érrendszeri betegségek kialakulásának az esélyét" magyarázta a Kimber Stanhope, a kutatás vezetője. Az új eredmények fényében az American Heart Association most azt javasolja, hogy a napi hozzáadott cukor bevitele az étkezések során ne haladja meg a napi kalóriamennyiség öt százalékát sem.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
házkutatás, lopás, kopasz, egér, kutatás, MTV, fiatalok, szex, reality, trend, Madeleine, McCann, Portugália, nyomozás, eltűnés, diszkont, áruház, vásárlás, Gfk Hungária, zsidó hitközösség, zsidó temető, sikkasztás, eljárás, fegyverarzenál, Sárbogárd, lőfegyver, Cece, elásta, kábítószer, vadkender, Valkonya, Zala, drog, eger, díler, lebukott, Tóth Gabi, Sarka Kata, Csisztu, Ungár, Tettrekész Magyar Rendőrség, Szima Judit, szerelem, férfi, nő, érzelem, gwyneth, paltrow, műhold, tenger, mir, űrállomás, William herceg, Kate hercegnő, Oak, Royal Marsden, fitbalance aréna, katus attila, janicsák veca, rubint, vörösbor, sejt, élet, egészség, abortusztabletta, szócska miklós, egészségügy, tüntetés, Janicsák Veca, fogyókúra, sport, ez zsír, életmód, zombi, idősotthon, spornap, balatonfüred, unix, rozs, kenyér, zsemle,
|
|