|
MSZP: biztosítottak a tanévkezdés feltételei
MTI
2008. augusztus 28., csütörtök 13:00
Biztosítottak a tanévkezdés feltételei, folytatódik a kormányprogram megvalósítása, a 2008/2009-es tanévben is kiemelt terület marad az oktatás, a kultúra és a tudomány - közölte Tatai-Tóth András szocialista képviselő csütörtökön az MTI-vel.
Mint mondta, az Új Tudás Program keretében 2009-ben visszakerül a közoktatásba az a mintegy 30-40 milliárd forint, amit korábban a pedagógusok óraszámemelésével megtakarítottak. Ezen összeg mintegy felét a pedagógus bértábla korrekciójára fordítják, így januártól a kezdő pedagógusok bére egyetemi végzettség esetén 32 ezer, főiskolai diplomával 20 ezer forinttal emelkedik. A többi pedagógus bére is nő, húsz év szolgálati időig csökkenő mértékben "belesimul" a bértáblába.
Tatai-Tóth András közlése szerint az intézkedéstől azt várják, hogy vonzóbbá válik a pedagóguspálya és több tehetséges fiatal jelenik meg hosszú távon az oktatási intézményekben. A képviselő ugyanakkor átgondolná a pedagógusképzés rendszerét. Úgy látja, lehet, hogy kevesebb pedagógust kellene a mostaninál magasabb színvonalon képezni.
A most visszakerülő 30-40 milliárd forint másik felét többi között az intézményvezetők bérének rendezésére fordítják, akiknek juttatását 20-40 ezer forinttal emelik januártól. Pótlékban részesülnek a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó pedagógusok is, és kidolgozás alatt áll a kutató tanári ösztöndíj.
A szocialista képviselő hangsúlyozta: semmilyen olyan kormányzati intézkedést nem hoztak, ami intézményátszervezéseket eredményezne a most induló tanévre. Az esetleges iskolaátszervezéseknek demográfiai okai vannak - mondta Tatai-Tóth András. Kitért arra, hogy hat év alatt 130 ezerrel csökkent az iskoláskorú gyermekek száma Magyarországon. Új elem ugyanakkor, hogy a fenntartóknak az intézmények átszervezéséről szóló döntéseit ezentúl március 31-ig meg kell hozniuk.
A falusi kisiskolákról szólva kiemelte: kérdés, státusz-szimbólum az iskola, vagy az a cél, hogy minél színvonalasabb oktatást kapjanak a gyerekek.
A szocialista politikus demagógiának nevezte, hogy ha egy településen nincs iskola, az kihal. Megjegyezte: Magyarországon mintegy ezer olyan település van, ahol soha nem volt iskola.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
iskola, tanévkezdés, árnövekedés, csapás, tankönyv, tartozás, önkormányzat, Bencsik tamara, czanik balázs, mozdulj rá, rendőrség, megelőzés, bűnmegelőzés, Tanévkezdés, drága, iskolakezdés, oktatas, hideg, kiszel, tunde, monokini, bikini, nudi, KDNP,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|