Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Nagy bérfeszültséget generálhat a szakorvosok ösztöndíja
NapiászOnline/MTI
2011. július 20., szerda 13:10
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerint minden eddiginél nagyobb bérfeszültséget generál az, ha megvalósul a kezdő szakorvosoknak szánt ösztöndíjprogram.

Éger István, a MOK elnöke keddi, budapesti sajtótájékoztatóján átgondolatlannak nevezte a Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter és Szócska Miklós egészségügyi államtitkár által múlt pénteken bejelentett koncepciót, amely szerint havonta százezer forintos ösztöndíjat kaphatnak novembertől azok a rezidensek, akik az idén jelentkeznek a szakorvosképzésre, vállalják, hogy ettől kezdve tíz évig Magyarországon dolgoznak, továbbá nem fogadnak el hálapénzt.

Éger István azt mondta: a mintegy 30 ezer orvosból mintegy hatszázra kiterjedő intézkedés még az érintettek számára sem jelent biztos egzisztenciát, hiszen ők az 5 év - az ösztöndíj időszakának - elteltével "ugyanúgy beesnek abba a gödörbe", ahol a többiek vannak most, a fizetésük gyakorlatilag csökkenni fog.

A tervezet sem biztosítja stabilan a jövőt a kedvezményezett rezidensek számára, amely csak 5 évre biztosítja a kiváltságos juttatást és a bérfeszültség a nagyobb tapasztalattal rendelkező szakorvosok tudás továbbítási szándékát teljes mértékben aláássa.

”A 45 éves szakorvos a nettó 132.000 ft-os fizetésével fogja a most frissen végzettet oktatni, akinek másfélszer annyi a bére”- vélekedett Dr. Éger István a kamara elnöke. Az idősebb dolgozókon kívül nyitva marad a kérdés mi lesz a nem az idén végzett rezidensekkel, hiszen ezen körön hogy magasabb juttatást kapjanak ők is kívül esnek és szakdolgozókkal akik nélkül az orvoslás szinte lehetetlen és ők is már nagy tömegben kivándoroltak.

A hálapénz kezelése teljes mértékben kaotikus és ennek etikai kezelése rengeteg kívánni valót hagy maga után, amire döntés nem született még.

A felvázolt rendszer a kamara elnöke szerint "önmagában nem jó". Nem értik például azt sem, hogy miért feledkeztek meg a fogorvosokról. Holott éppen ők azok, akik már évek óta nem részesülnek állami finanszírozású rezidensképzésben, havonta 60-100 ezer forintot kell fizetniük – hangsúlyozta Éger István.
Az ösztöndíj feltételeként megjelölték a hálapénz megtagadását. A kamara szerint ez egy ellenőrizhetetlen, etikailag kezelhetetlen kérdés.

A MOK elnöke felhívta a figyelmet arra is, hogy a kamarákról szóló törvény értelmében a köztestületeknek joguk van a véleménynyilvánításhoz. "Ettől a jogtól a kamarát megfosztották" – mondta, megjegyezve: nem volt tudomásuk arról, mi készül, pedig talán ha előzetesen elmondhatták volna a véleményüket, "ez a fiaskó megelőzhető lett volna".

Éger István szerint az sem meglepő, hogy a rezidensek is elégedetlenségüknek adtak hangot a bejelentés kapcsán, hiszen a rezidensek sem csak hatszázan vannak. "Mit mondanak a tavaly végzetteknek?" – tette fel a kérdést, hozzáfűzve: "erre nem lehet azt mondani, hogy valahol el kell kezdeni".
A MOK elnöke szerint a rezidensek akciójára sem jelent megoldást ez az intézkedés, hiszen - mint mondta - volt olyan szakorvos, aki a bejelentést követően jelezte: eddig nem tette, de most már letétbe helyezi a felmondólevelét.

Éger István kifejtette: mintegy egy hónappal ezelőtt tárgyalássorozatot kezdtek a rezidensek sorsáról, valamint az orvosi életpályáról, akkor még arról volt szó, hogy nagyjából tíz nap múlva újra leülnek tárgyalni. "A folytatás helyett robbant a pénteki hír" - mondta a kamara vezetője, akinek a legutóbbi információi szerint a további tárgyalások augusztus végéig szünetelnek.

Mindezek alapján Éger István szerint az egészségügyi tárcával történő egyeztetés nem tűnik eredményesnek. Ezért mérlegelik, hogy a kormányfőhöz, illetve a kormányfő közvetlen környezetéhez forduljanak az egészségügyi dolgozók bérezésének ügyében – tette hozzá.

A sajtótájékoztatón Éger István a kamarai tagság kötelező válásának idején, április 1. és május 31. között szedett regisztrációs díjról szólva kérdésesnek nevezte, hogy "utólag a salátatörvényben foglaltakat ki hogyan értelmezi". Hangsúlyozta: jogászai megerősítették, hogy az adott időszak alatt hatályos törvények alapján szabályszerűen kértek a visszalépő kollégáktól háromezer forintos díjat.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!
kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier