Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Nem sújtják a szolgálati nyugdíjakat
nepszava.hu
2011. november 10., csütörtök 09:02
Mégsem vonják meg a szolgálati nyugdíjat azoktól, akik meghatározott bűncselekményt követtek el, például szakszerűtlenül intézkedtek. Ezt a módosító indítványt ugyanis visszavonta a parlament rendészeti bizottsága.

Az ügyben a napokban nyílt levelet írt Pintér Sándor belügyminiszternek, valamint a rendőri vezetőknek Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője és Harangozó Tamás, a bizottság szocialista tagja. Az ellenzéki politikusok azt hangoztatták, hogy az elmúlt másfél évben" egymást érték a hivatásos állomány jogait és önbecsülését lábbal tipró törvények és kormánypárti nyilatkozatok, politikai akciók".

Például korlátozták a hivatásos állomány választhatóságát (lex Borkai), a "magánszférájuk totális ellenőrzését is lehetővé tevő szabályokat vezettek be", törvényben rögzítették, hogy a rendőri állomány "hazug és megbízhatatlan" (semmisségi törvény), egy parlament előtt fekvő jelentés lényegében terrorcselekménnyel vádolja a rendőröket (a Balsai-jelentés), és a fideszes parlamenti többség éppen most készül szétverni a szolgálati nyugdíjrendszert.

A módosító javaslat elfogadása az ellenzékiek szerint veszélyes precedenst teremtett volna. Mesterházyék szerint az intézkedő hivatásosoknak nemcsak a fegyelmi és büntetőjogi szankciók fenyegetésétől, hanem nyugdíjjogosultságuk elvesztésétől is tartva nem feltétlenül akartak volna intézkedni, ami beláthatatlan következményekkel járt volna.

A miniszternek és a rendőrség vezetőinek azt írták, nem szabad szó nélkül hagyniuk "a hivatásos állományt végletekig demoralizáló, az egész ágazatot szakadékba taszító politikai ámokfutást".

Nincs még hozzászólás, légy te az első!
kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier