|
Nincs hatásköre a képviselőtestületnek a polgármester fizetésének felfüggesztésére
MTI
2009. szeptember 22., kedd 13:16
Az VI. kerületi önkormányzat képviselő-testületének nincs hatásköre arra, hogy megvonja a polgármester fizetését-mondta Bán Imre, a VII. kerületi MSZP frakcióvezetője kedden az MTI-nek.
A szocialista politikus ezt annak kapcsán közölte, hogy hétfőn a VII. kerületi Fidesz-frakció kezdeményezte az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György fizetése utalásának megszüntetését. Bán Imre szerint a képviselőtestületnek erre nincsen törvényi felhatalmazása, és úgy látszik, hogy erre a Fidesz jogászai is rájöttek, ezért kezdeményez törvénymódosítást a párt. A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994-es törvény szerint a polgármester ellen csak akkor lehetne ilyen szankciót alkalmazni, ha ellene jogerős bírói ítélet születik - mondta. Bán Imre szerint fegyelmi eljárást is csak akkor lehetne indítani a polgármester ellen, ha jogerős ítélet születik, ekkor 20 százalékkal csökkenthetnék a polgármester fizetését. Hunvald Györgyöt is megilleti az ártatlanság védelme - hangsúlyozta. Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője és Vattamány Zsolt, a párt VII. kerületi frakcióvezetője kedden Budapesten azt mondta, törvényjavaslatot nyújt be a Fidesz annak érdekében, hogy börtönben ülő polgármesterek ne kaphassanak fizetést közpénzből. Indítványuk szerint a polgármester, illetve az alpolgármester foglalkoztatási jogviszonya szünetel, ha vele szemben bűncselekmény alapos gyanúja miatt a bíróság jogerősen előzetes letartóztatást, vagy e helyett lakhelyelhagyási tilalmat, házi őrizetet vagy távoltartást rendelt el.
A Fidesz vasárnap közölte, hogy Hunvald György (MSZP) VII. kerületi polgármester számára február 10. óta - amióta nem jár be a munkahelyére - az önkormányzat havi 742.560 forint juttatást adott, vagyis az előzetes letartóztatása óta eltelt idő alatt összesen 5.940.480 forintot kapott. Hunvald Györgyöt hivatali vesztegetés mellett hűtlen kezeléssel, magánokirat-hamisítással, hivatali visszaéléssel és többrendbeli csalással gyanúsítják.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Hunvald, ingatlan, panama, botrány, hunvald, bíróság, bűnös, tagadta, hunvald györgy, gál györgy, per, ingatlan, gyanusított, hunvald-ügy, büntető per, csalás, kár, Weinek Leonárd, eljárás, Hunvald György, SZDSZ, Szabó, Zoltán, hatmillió, telefonszámla, gyorgy, borton, mszp, gal, buncselemeny, elozetes, kormany, politika, gazdasag, steiner, pal, bkv, zuschlag, elozetesbn, polgarmester, vesztegetes, bajnai, gyurcsany, penz, nyitrai, zsolt, fidesz, villa, feleseg, lopas, FővárosiKözgyűlés, HunvaldGyörgy, czanik balázs, fitness, csajozás, nő, Keleti györgyi, tárgyalás, Olaszország, prostitúció, keleti györgyi, börtön, ügyvéd, németország,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|